A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Dankó Imre: A debreceni vásárok vonzáskörzete a XVIII-XIX. sz. fordulóján
belieken kívül inkább csak a legközelebbi helységek, a puszták lakói árulnak. Jellemző a piacokra, ellentétben a vásárokkal, hogy tejárusító részlegük is van, valamint a friss kenyérárusítás. Mindkettő már a XVIII-XIX. század fordulóján is megvolt. Tej- és tejféleségek, kenyérárusítás van ugyan a vásárokban is, de ott alkalomszerűen, a piacon viszont a piac természetéből következően - friss élelmiszerrel látja el a városi lakosságot - törvényszerűen. A vevők oldaláról vizsgálva meg most már a XVIII-XIX. század fordulójának debreceni vásárait, abból kell kiindulnunk, hogy a debreceni vásárra árut hozók a legtöbb esetben „visszamenetben" árut vittek magukkal. Ezek legtöbbször iparcikkek, használati tárgyak, anyagok voltak. Előfordult elég gyakran az is, hogy továbbadás céljából vittek haza a környékbeliek, de távolabbiak is különböző termékeket. Az árusításra vásárlók révén a debreceni vásárok fontos közvetítő szerepet is töltöttek be. Például a felvidéki hámorokból vasárut hoztak a debreceni vásárba. A vasárut itt kereskedők vásárolták meg. Köztük több olyan is, aki tovább vitte árusítani Váradra, Szalontára, Békésre. A felvidéki vasasok visszafelé pedig rendszerint szalonnát, lisztet, búzát, füstölt húst vittek. Ezek egy részét már útközben eladták. A hazavitt áruk zömét aztán otthon adták el, egyrészt kereskedőknek, akik megint továbbvitték és árusították. így aztán általánosságban elmondhatjuk, hogy minden olyan helyet, ahonnan árusok jelentek meg a debreceni vásáron, a vevők oldaláról is vásáraink vonzáskörzetéhez tartozónak vehetünk. Eltekintve azonban most ettől, meg kell állapítanunk, amire különben korábban kevesen mutattak rá, hogy vevői oldalról a debreceni vásárok legfontosabb vonzáskörzete Debrecen maga volt. Innen került ki a legtöbb vevő. A debreceni vevők közül ebből a szempontból azok a fontosak, akik a vett árut nem adták tovább, hanem felhasználták és esetleg csak feldolgozva juttatták a város határain túlra. Az élelmiszerek esetében ez, a debreceni vásárlás természetes is, de magyarázatra szorul a legkülönfélébb anyagok vonatkozásában. Debrecen hatalmas, sok embert foglalkoztató, nagy területen elterjesztett munkákat készítő kézművessége nyersanyagát a debreceni vásárokon szerezte be. Ez igen fontos mozzanat, mert a későbbiek folyamán, amikor a kézművességet a gyáripar váltotta fel és a kézművesség elsorvadt, Debrecenben pedig számottevő gyáripar nem alakult ki, a debreceni vásárok megszűntek nyersanyagbeszerző alkalmak lenni. A nyersanyagvásárok áthelyeződtek az ország más helységeibe, elsősorban Pestre. A vevőkörökben megnyilatkozó vonzáskörzetek kiterjesztésére, biztosítására vonatkozóan fontos tényező volt az árak befolyásolása. A debreceni árak nagy területen irányt mutatók voltak. Ellenben, ha a debreceni árakat más helyek hatóságai igyekeztek megváltoztatni, különösen leszorítani, akkor erőteljesen tiltakoztak. Mint 1770-ben is, amikor a debreceni csizmadia céh egyenesen a királyi biztoshoz folyamodott panasszal, Bihar és Zemplén megye limitációja ellen, kérve, hogy „azok a limitációk ne vonatkozzanak rájuk, mert az anyagok drágák" és ha a limitációkban megszabott árakon kellene árusítaniuk, szükségre jutnának.56 Korábbról is van adatunk arról, hogy a debreceni áruk árát befolyásolni akarták a vevői vonzáskörzetben. 1696-ban a Szepesi Kamara rendelkezett a debreceni tanácsnak, hogy az „eladás végett kiállított élelmi s öltözeti cikkeknek árát határozza meg és hirdesse ki, s a határozat áthágói ellen járjanak el''.57 Részletezve, idevonatkozó kutatásainkra támaszkodva megállapíthatjuk, hogy a XVIII-XIX. század fordulójának debreceni vásárain a vevőkör főbb vonásaiban a következőképpen alakult. Szalonnát, füstölt húst, kolbászt, mézet. 10 Évkönyv 1974 145
