A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Szendrey István: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban
zatra kényszerül, s Bécs az eddigieknél is jobban kezében tarthatja a várost, s akadályozhatja annak a szabadságharchoz való csatlakozását. Tény, hogy „Debrecen város népe - mint hű alattvalóhoz illik - kész, valamint eddig is tette ... úgy ezután is a felséges uralkodó ház iránti törhetetlen húségét, élete s minden vagyonértéke feláldozásával is tanúsítani..s az eredmény nem marad el: az udvar eláll követelésétől.47 Mindez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy a következő hónapban, 1703 májusában kirobbant a Rákóczi-szabadságharc, amely küzdelemben a magyar nép megpróbálta lerázni magáról az elnyomó idegen igát. A szabadságharc kirobbanása két hónap múlva rendkívül nehéz helyzet elé állította Debrecen vezetőit. Ugyanis a város sorsát vezetői az erdélyi fejedelemség hanyatlásától kezdve - II. Rákóczi György bukásáig - mind határozottabban Bécshez kötötték. Egyedüli védelmet innen reméltek, s nem véletlen, hogy közvetlenül a szabadságharc fellángolása előtt anyagi javaikat és életüket is a császár lábai elé rakják. A felkelést ebből a szemszögből ítélték meg, s nem véletlen a városi tanács június 1-i ülésének megfogalmazása sem: „Támadott mintegy 50 tolvaj ezen a földön",'8 mint ahogy nem véletlen a Dobozy főbírónak tulajdonított vélemény: „Itt nálunk megbódultanak vala, néhány száz gyülevész nép Rákóczi zászlói alat összevervén magokat, de csak bűzt csináltak az átkozottak."49 Nem kétséges, hogy amikor a város vezetői megkapják az első híreket, bár érzik a veszélyt, nem becsülik sokra a mozgalmat - mint ahogy Debrecen monográfusa is szerfölött ellentmondásosan ítélte azt meg még 150 év múltán is."0 Nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a dolognak, s míg a hajdúvárosok június elején51, ők július közepén küldenek fegyvereket Munkács irányába a kurucok ellen.52 Ezekben a napokban már állandóan fegyveresekkel őriztetik a város kapuit - „a Tiszán túl Munkács táján lévő kuruczoknak hire még sem szűnvén; az elkezdett mód szerint a kapukban vigyáztassunk", - határozta a tanács - s kiderül, hogy a kapuk környékén kuruc katonák vannak, akik közül kettőt elfognak és börtönbe vetnek. Emiatt aztán az egyik kapunál fegyverhasználatra kerül sor. Padra Mihály debreceni őr elesik, s a két bebörtönzött kurucot kénytelen a város kiadni.63 Mindezekről a város azonnal értesíti a kassai császári főparancsnokot, ismételten Bécset is, s amikor már nem lát kiutat - a kurucok veszedelmesen közelednek, kirobbant a diószegi felkelés, - a kassai császári tábornoktól kérdezik meg, hogy mit cselekedjenek.®4 Közben Rákóczi táborával együtt Debrecen alá érkezett. Debrecen magatartására fényt vethet az, hogy még ebben a helyzetben is - enyhén szólva tartózkodóan viselkedett. Nyilvánvaló volt, hogy a Rákóczival való találkozás elkerülhetetlen, de a tanács nem a főbírót, hanem a népszónok Komáromy Györgyöt - annyi küldetés sikeres elintézőjét - és Pap Miklós tanácsnokot küldte hozzá tárgyalásra. A követek azonban eredménytelenül távoznak, mert „Biró uramat kívánja Ő Nagysága s parancsolja hogy menjen ki hozzá". S a város vezetőinek álláspontja? „Közel lévén hozzánk a veszedelem, ha fejet nem hajtunk, a félelem is mindenfelől szorongatván; kiment Biró uram Sámsonba estve a táborba".55 Rákóczi Ferenc most már Dobozy István főbíróval tárgyalt. A fejedelem 1000 fegyveres kiállítását, vagy any- nyi puskát és kardot kívánt a várostól. „Végülis 800 puskát, 6000 hajduruhá- zatot, 24 ezer tallért adtak."50 Amint a jegyzőkönyv hírül adja, a fejedelem zászlókat, ruhákat és egyéb tábori eszközöket csináltat Debrecenben.57 14
