A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Gazdag István: Adalékok a debreceni kalapos céh történetéhez (1766-1848)
igen magas áron vásárolható meg. A városi tanácshoz ezért a következő kérésekkel fordultak: „a gyapjúnak az árát szállítsa alább, vagy a Sidókat a kereskedéstől tiltsa el, a tűzifának felettébb való nagy árát itt Debrecenben vigye lejebb a régi mód szerint, a gyapjún kívül a hozzá megkivántató Matériáknak az árát lágyítsa". A kalaposok termékeik típusonkénti anyagszükségletét a kalapok árának limitálásával kapcsolatban készített 1793. évi Apológiájukban részletesen felsorolták.22 A mesterek a későbbi évek folyamán is hasonló gondokkal küdöttek. 1847-ben az Országos Iparegyesület kérdésére adott válaszokból kiderült, hogy a nyersanyag beszerzése egyre nehezebbé vált. A mesterek a termelőktől közvetlenül nem tudták beszerezni a gyapjút, minthogy „a sidók még a bárány a világon sincs, már ekkor pénzt adnak foglalóba".23 A mesterek számára külön gondot jelentett az elkészített kalapok értékesítése. A céh a többi céhekhez hasonlóan önkényesen határozta meg termékeinek árait. 1793 elején feljelentés érkezett a városi Magisztrátushoz, a céhek ellen, minthogy „ ... az olyan manufaktúrák, melyek az adófizető népnek legszükségesebbek, az ára igen felment és ennek az az oka, hogy a mesteremberek egyet értenek és munkájuk ára eránt a céhez titkon összebeszélnek". Az önkényeskedő céhek ellen lépett fel Debrecen, a hajdúvárosok és több környező megye küldötteinek gyűlése, amely limitálta az élelmiszereknek és ruházati cikkeknek az árát, és a céheket arra kötelezte, hogy a rendelkezéseket szigorúan betartsák. Ezentúl a lakosság érdekeit szem előtt tartva a gyűlésen részt vevők javasolták, hogy „ . .. nemcsak Országos, de Heti vásárba is szabad legyen akárminémü külföldi mesterembernek akármely helyen, ha a céhbe nincsen is, a maga kézi munkáját szabadosán árulni".24 Az árlimitatió és a kínálat szélesítésére irányuló törekvések ellentétesek voltak a céhek érdekeivel. A kalaposcéh az 1793-ban megszerkesztett Apológiájában igyekezett bebizonyítani a kalapok árszabályozásának tarthatatlanságát, vagyis azt, hogy a kalap előállítása többe kerül a céhnek, mint ameny- nyiért áruba bocsáthatja. A kalkuláció hitelességét nehéz ellenőrizni, mivel a nyersanyag beszerzési áráról, a legények élelmezésére, és fizetésére fordított valóságos összegéről nincsenek adataink. A céh érdekeit védő összeállítás szerint a készített négy kalaptípus limitált, illetve önköltségi ára a következő: 1. Legjobb, legnagyobb karimájú tiszta gyapjú kalap 2. 24 latos kalap 3. Közönséges parasztnak való kalap 4. Legkisebb kalap Limitált ár: 1 Frt.- 45 kr.- 30 kr.- 15 kr. Önköltségi ár: 1 Rft. 34 kr. 1,34 kr.- 69 kr.- 26 kr. A kalaposcéh a fenti adatok birtokában tiltakozott a limitált árak ellen: „. . . nem kívánhatja senki, hogy tanult mesterségünk s éjjel-nappal körülötte tett fáradságainkért magunkat koldussá tegyük, a Munkát a limitátió szerint adjuk".25 A megfelelő árak biztosításán túl harc folyt a piacokért is. Elsősorban a városban megrendezett országos és heti vásárokon, az arti- kulusban meghatározott rend szerint árusították a kalapokat. 128
