A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Balogh István: Debrecen politikai állapota 1790-1790-ben (Egy névtelen emlékirat 1791-ből)
vallással kapcsolatos nézeteit nem is tudnák megváltoztatni, mégis módot kellene találni, hogy válságos időkben - amikor az sem lenne megengedhető, hogy ennyi lakost képviselő személy összeüljön a zsinat összehívásának ideje teljességgel az uralkodó mérlegelésétől függjön.31 15. Előfordult az egyházügyek tárgyalásánál olyan javaslat is, hogy az uralkodó a protestáns szuperintendenseknek, bizonyos egyházi birtokokat adományozzon - a katolikus püspökök példájára. Az emlékirat írója ezt nemcsak azért tartja elvetendőnek, mert a törvény tiltja az ilyesféle adományokat, hanem azért is, mert így a nem katolikus egyházak ereje növekedne. ,,A szuperintendensek, a részükre juttatott jószágok révén előbb a vármegyékben követelnének ülnökséget, aztán széket és szavazatot kérnének az országgyűlésen is". Az megfontolandó lenne, hogy ha a püspökök jelölésének vagy éppen kinevezésének joga a királyt illeti meg, ellenszolgáltatásképpen számukra „saját kincstárából meghatározott fizetést rendelne".32 16. Az is régi igyekezete a protestánsoknak, hogy a vallási türelem hangoztatásával a katolikus iskolákat szeretnék megnyittatni az ő felekezetűk tanulói számára, hogy ezáltal a katolikus alapítványokból a protestáns tanárok is kaphassanak fizetést. De azért is, hogy vallási tanaikat a katolikusok között hirdethessék. „Itt van a kutya elásva! ha ebből valami is megvalósul, nekünk is legyen jogunk a protestáns kollégiumokban ugyanannyi tanszéket azonos fizetéssel felállítani, ahányat nálunk meg akarnak kaparintani". Ha nem, akkor a katolikus alapítványokból kizárólag katolikus ifjak részesülhessenek.33 Az emlékirat - bár írója fentebb arról szólott, hogy további részletes javaslatokat tesz, egy bocsánatkérő mondattal végződik, ebben a korban szokásos formula nélkül. Úgy tűnik, a szerzőjének lett volna még mondanivalója, de valami oknál fogva írását nem folytathatta. Egyébként az irat befejezett, aláírás is volt, de azt később ollóval levágták róla. Célzatait felismerni nem nehéz, lényegében - egy-két javaslattól eltekintve - a legfelsőbb körökben már évtizedek óta közkézen forgó nézeteket foglalt össze az adott körülményekre való tekintettel. Igen jól tükrözi az udvari körök és a klérus aggodalmait, sőt félelmét az országban, de főleg Tiszántúlon és Debrecenben is e hónapban tapasztaltak felett. Nem volt egészen alaptalan az aggodalom, de távolról sem történt meg minden, amit az író felnagyítva, túlértékelve közölt; másfelől, ami történt, az sem egészen úgy történt, mint ahogy az író vázolta. II. A helytartótanács március 2-án kelt 7700. számú körrendeleté e hónap 24-én érkezett Debrecenbe. Közölte a város vezetőségével, hogy a királyi parancs a városokat az 1780. előtti állapotba helyezi vissza és hogy március 5-től felterjesztéseiket közvetlenül a helytartótanácshoz kell intézniök. Az ülésre - amelynek kezdetén Meszena Sándor polgármester elnöklete alatt csak négy szenátor vett részt - behívták a választott hites közönség, a nagyobb tanács tagjait is, és a királyi rendeletet előttük is kihirdették. Az együttes ülés a bejelentést „annál nagyobb örömmel vette tudomásul, minél nagyobb fájdalom fogta el annak idején jogai, szabadságai és szokásai elvétele miatt". A helytartótanács másik intézkedése a büntetőperekben meghonosodott 101
