Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1917

Emlékbeszéd.

Elmondotta Söpörni János, gyula- fehérvári finevelő intézeti igazgató, igif. október 27-én s\entgericei Nagy László cs. és kir. 1. hus^áreyredbeli főhadnagynak, egykori szeretett növendékének temetésén Marosbrettyén, Hunyadimegyé- * ben, ahol Kolomeából haza hozott holttestét az emlékére emelt szép kápolna sírboltjában örök nyugalomra helyezték. •1 megboldogult meghalt életének huszon- harmadik esztendejében, a háború második évében, jgiz szept. 11-én.

Szomorú gyászba borult keresztény hívek! Összegyűjtött minket egy kiválólag jeles ifjúnak megszentelt hamvai köré a tisztelő becsülés iránta és erényei iránt. És összegyűjtött a keresztény szívnek egyik legszentebb érzelme, a fájdalomnak mély együttérzése a testvér és a szülők bánatában, akik annyi szeretetet vesztettek.

Elmélkedésbe merülünk a koporsónál, amelyet nem rég dúló csaták színteréről személyesen hozott haza a féltő atyai gond és a dédelgető édes anyai gyöngédség. Ennyit tudtak megmenteni gyermekükből! Vérét itta a harcmező, életét vette a háború és most gyermekéveinek bűvös emlékű tájai .befogadják testét, amely Erdély apostolleikü püspökének kijelentése szerint igazán a Szentlélek temploma volt s amelynek a végső tisztességét az anyaszentegyház temetési szertartásában megadni ő maga szerette volna.

De senki azok közül, akik szeretett halottunkat élve nem ismerték, ne vesse föl előttünk a kétkedő, vagy szilaj kérdést, hogy mért lett ez így?

A mi szívünkben, akik ismertük őt, föléled szelíd valójának ernlé'kezete. És a ráemlékezéskor a megboldogult finom kezének szelíd érintésével elsimít mi bennünk minden szilaj fájdalom-vonást. Mert habár e kéz most már hidegen és mereven kulcsolódik össze a hősi mell fölött; mi láttuk, milyen gyöngéd és finom volt az áhítat szolgálatában az oltárnál, ahol