Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1915

— 42 Intézetünk jutalamdíjalapítványai, alapjai és az ifj. egyesü­letek vagyona a hadikölcsönök jegyzésére fordítottak 25560 K.-t, a Szent-István fiinevelőintézet jegyzett 21,50 K.-t. A IV. hadikölcsön jegyzésnél iskolánk a következőkben közre­működött: a), az egyes osztályok 750 K., b). tanárok 5450 K., c). tanulók 6500 K., d). intézeti alapok 3300 K., c). az iskola hatása alatt a társadalom 95200, vagyis összesen 111200 K. 8. Jóllehet a tanárokat a hadbavonult kartársak díjtalan helyettesítésével tetemes munkatöbblet foglalta le, mégis igye­keztek tőlük telhetőleg az intézeten kívül is háború­val kapcsolatos tevékenységet kifejteni. Haraly Béla mint a Vöröskereszt egyesület titkára a sebesültek és betegek elhelyezése körül buzgón közreműködött, a hadiékitm. ezüstéremmel is kitüntették; Kárpiss János mint állami megbízott a sajtótermékek átvizsgálását végezte; Rass K. Brassóban, Kudzsiron és Gyulafehérvárt tartott a Vöröskereszt és a hadiárvák javára jótékonycélú előadásokat; Riszner Ödön a városon eljárt a hadiárvák elhelyezése ügyében, segít- kezett a téli felszerelés gyűjtésében, ellenőrizte a hadisegély­ben részesülőket, gyűjtést vezetett a hadiárvák és rokkantak javára; Szporni János gondját viselte a finevelőintézeti tar­talékkórházban elhelyezettek karácsonyi örömének és felűdí- tésének, odaadóan közreműködött a sebesültek gyóntatásában, és a haldoklók lelki előkészítésében és végső ellátásában; a többi kiartársak mindenütt buzgón kivették részüket minden­nemű háborús társadalmi akcióból. III. A tanulók, l.öinként jelentkezett s hadba­vonult tanulók: az 1914.—45. tanévben Gábos Sándor (kis ezüst, többszörös sebesülés, félszemére vak), és T o g y e- rucz Aurél (mint cs. és kir. 50. gy. e. hadapródjelőlt 1915. aug. 17.-én meghalt a salnoki kórházban). VIII. o.t.-k önként bevonultak 1914. nov. hóban; 1915.—16.-ban Blank Béla VIII. o. t. 1915. dec. hóban. — A wiener-neustadti cs. és kir. katonai Teréz-akadémiába fölvétetett: Lang Lajos 1898.-as evf. Vili. o. t., aki a 13045.-1915. Vkm. r. ért. febr. 1.-én VIII. o. bizony, kapott és a tanév végén sikerrel rendes érettségi vizsgálatot tett . 2. A besorozott tanulók: az 1914.—15. tanévben már

Next

/
Oldalképek
Tartalom