Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1915
— 18 — ben hullanak alá megdermedten a fának gályái, hajtásai, virágai, hogy gyötrő aggodalmak s tépelődő gondolatok közt félve kérdjük a költővel: „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?“ nap-nap után emelünk keblünkben oltárt a névtelen hősök ezreinek, akik vérüket és életüket áldozták a haza és az emberi művelődés nagy érdekeinek védelmében. Minden gondolatunkat, minden érzésünket, minden érdeklődésünket annak a gigászi harcnak véres eseményei kötik le, nemcsak hazánk, hanem egész Európa sorsa fölött is. De bármit is rejtsen méhé- ben a jövő, egy pillanatra sem hagyott el ügyünk igazába és győzedelmes diadalába vetett sziklaszilárd hitünk. Ez a hit adja meg lelkűnknek a nyugalmat arra, hogy a háború oly sok elvérzett hősei mellett, azokról is megemlékezzünk, azoknak koporsójára is egy fájó könnycseppet hullassunk, akik életük minden törekvésével, minden lelkesedésével, minden munkájával, minden küzdelmével azon fáradtak, hogy az emberiség kultúráját szolgálják s annak kincseit egy szemernyivel bár, de értékkessel gyarapítsák. Ezen kulturmunkások közé tartozik Dr. Csertii Béla is. És ha én most — itt a nyitott sír szélén egy röpke pillantást vetek Cserni kollegánknak befutott életpályájára, minő ideális, minő fenséges kép tárul elém! Látom az egyszerű német Schulmeistert, a szürke néptanítót, amint egy szent Ágostonszerü ihletett elhatározás magasztos pillanatában kibontja eleddig talán nem is sejtett szárnyait s merész ívekben és biztosan repül mind fejebb és fejebb az emberi tudásnak óriási légkörében! Nem rettenti őt vissza a temérdek akadály, nem félemlíti meg az alatta tátongó mélység, kitölti ő azt az űrt vasakaratával és szorgalmával; tanul, kísérletezik, dolgozik — mint a római költő mondja — éjjeli-nappali kézzel; mind tovább és tovább viszi és ragadja őt nemes ambíciójának feszítő ereje; lehetetlent nem ismer; ő maga meg van győződve airról, hogy „labor omnia vincit,“ a munka mindenen diadalmaskodik! Nagy és szédítő az út a népiskolától a. tudományegyetem legmagasabb grádusáig és Cserni azt az utat megtette! Ez az út a munkának apotheo- zisa, megdicsőülése vala! Cserninek nagy tudása nem holt kincset képezett. Nem rejtette ő Istentől nyert táientumát és saját munkássága révén
