Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1913

lem a láncok és korlátok mellett vagy ellen, tehát a szabadság és egyenlőség mellett vagy ellen, a küzdés mindig ugyanaz, csak a mező változik s talán a fegyverek, — és ez így fog menni mindig, mindig és ez az örökös összeütközés, ez a harc szüli a társadalom s az emberiség lassú, végtelennek látszó fejlődését.

Hanem most már azt kérdezheti valaki tőlem : de mi lesz a mi történelmi hagyományainkkal, ha most már mindent lesrófolunk a megélhetés törpe küzdelmévé? Hol marad a szabad és független Magyar- ország kiépítése? Talán ezt is felfalta a kenyér molochja? Nem, ezt az ideált mi elsikkasztani nem engedjük, de azért magyaráztam meg ezt a nagy változást, ami átalakította a vén Európa testét, hogy megértsétek ezt az egyszerű igazságot: a függetlenségi harc eltolódott más mezőkre, nyissuk ki szemeinket és nézzünk széjjel. Éppen azok miatt, amiket fejtegettem, a nemzetek ma már nem a csatatéren, nem karddal, ágyúval vívják a háborút, hanem a megélhetés színhelyein: a gyárak odújában, a gépek, kazánok méhében, a műhelyben, a piacon: a mezőgazdaság, a kereskedelem terein. Mi ebből a tanulság? Az, hogy oldjuk le a szablyáinkat, rakjuk le muskétáinkat, dali pár pistolyunkat, menjünk mi is a gyárak füstjébe, a műhelyek sötétjébe, kössük fel a munkászubbonyt, fogjuk meg az eke szarvát, vívjuk meg a harcot gazdasági és ipari téren, ne engedjük idegen földre azt az 1400—1500 milliót, ami évenkint külföldre s különösen Ausztriába vándorol s én biztosítok mindenkit, hogy ha az a pénz a mi zsebünkben marad, lesz olyan független és szabad Magyarország, amilyen Mátyás király korában sem volt; lesz minden, amit akarunk: országot annektálhatunk, tengert is vásárolhatunk cápával v. cápa nélkül, ahogy épen akarjuk.

Igen, minden meglehet, csak egy kell kozzá: a márciusi ifjak lelke. Istenem, milyen más világ volt akkor! Volt egy ifjúság, amely átérezte hivatását, részt vett a nemzet életében, nem üres puffogással, szalmatűzzel, hanem komoly kötelességteljesítéssel, szive vérével vegyült bele a nemzet történetébe. Ez az egyetlen darabkája nemzetünk történelmének, amely úgyszólva a fiatalságé. Soha sem látjuk többé azt a csodás idealizmust, lázas áldozatkészséget, mint aminő a márciusi ifjak lelkét eltöltötte. Óh sohasem volt oly tavasz, sohasem volt a nemzetnek olyan virága! Az volt tavasz! 48. tavasza! Az emberek átalakultak, még a természetük is megváltozott: hős lett a gyávából, kötelességtudó, szorgalmas a restből, a tunyából. Egy kis bájos történettel illusztrálja ezt a tényt Vadnay Károly Beöthy Irodalomtörténetében. Sükey Károlyról