Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1913

ezredes. Balázs Ferenc és Soólhy Gyula székesegyházi kanonokok, dr. Roska Miklós polgármester, Kalkbrcnner Antal karánsebesi áll. főgimn. igazgató, Czaich Gilbert z. főnök, Dániel Imre kir. ügyész, Borzsovay Béla dr. kir. táblabiró, Majláth Ferenc püsp. jószágigazgató, városi társadalmunk teljes intelligenciája és előkelő hölgyközönség élén Hauninger Ferencné, a tábornok úr neje Öméltóságával. A tanulóifjak szép tornadreszben a katonai zenekar indulója mellett felvonultak, majd csapatonkint felállva a tornavizsgálat és a verseny a következő sorrendben folyt le: 1. Svédrendszerű szabadgyakorlatok; 2. Csapattorna magas nyújtón; 3. Gyakorlatok a svédpadon; 4. Társas szabadgyakorlatok; 5. Versenyek; 6. Kezdő tornászok svédrendszerű gyakorlatai; 7. Gyűrű magasugrás; 8. Az ifj. tornakör botgyakorlata; 9. Csapattorna a magas korláton; 10. Versenyfutás.— Gyakorlatok közben a katonai zenekar játszott. Az eső ugyan meg-megeredt s folyton per­metezett, de azért kedves közönségünk élén az illusztris notabilitásokkal odaadással és örömmel kitartott s így tornaversenyünket általános meg­elégedésre szép eredménnyel sikerült befejeznünk. Kedves látványt nyúj­tottak a pontosan végzett szabadgyakorlatok és igen érdekesek voltak a kis svédtornászoknak gyakorlatai. A szertornázás úgy ügyesség, mint testi erőkifejtés szempontjából kivált a nyújtón és a korláton egyaránt. A versenyeken a gyürűugrásban 5 05 m. magasságot értek el (Demeter J. V. o. Ü, a magasugrásban ugródeszka nélkül könnyen ugrották át a 155 cm.-t (Láhni N. IV. o. t.), a rúdugrásban egyforma magasságot (2.55 m.) értek el Mániu M. és Nagy D. VII. o. t., a súlydobásban 27.15 m.-t dobott Oriskó Gy. VII. o. t. Az elért eredményekre termé­szetesen befolyással volt az esős időjárás. — A versenyeken és a szertornában mint győztesek kitűntek és jutalmat kaptak: Mániu Miklós VII. o. t. (mint az intézetnek f. tanévben legjobb szertornásza: I. aranyozott ezüstérem és oklevél); Nagy Dénes VII. o. t. (I. ezüst­érem : szertornázás, oklevél: rúdugrás); Oriskó Gyula VII. o. t. (I. ezüst­érem : súlydobás); Stolz György VII. o. t. (II. ezüstérem: szertorna); Braisch Mihály VI. o. t. (II. ezüstérem: szertorna); Bucsy Ákos VI. o. t. (n. oklevél: futás); Gruber Vilmos VI. o. t. (bronzérem: szertorna); Kirchhof Lajos VI. o. t. (II. ezüstérem: mint szorgalmas és jó szertor­nász); Vitos Aladár VI. o. t. (n. oklevél: szertorna); Voloncs József VI. o. t. (ezüstérem: szertorna); Demeter János V. o. t. II. (ezüstérem •' szertorna: n. oklevél: gyürüugrás); Ürmösy Zoltán IV. o. t. (ezüstérem: szertorna); Láhni Nándor IV. o. t. (n. oklevél: futás és magasugrás); — 134 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom