Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1912
fejtésére vezető útat nem is találta meg, használt hazánk történeírásának más irányban! Megmutatta legalább, hogy melyik irányban hiábavaló a kutatás és buzdított, hogy más irányban ép oly csüggedetlenül búvárkodjunk“.1 És most térjünk vissza Imetshez. Mint már említém, Imets a székelységet húnn ivadéknak vallja. Ebbéli nézetét már több kisebb-nagyobb tanulmánnyal iparkodott bebizonyítani. Legfőbb munkája azonban ez irányban „ Húnn nyomok a székelyföldi hely- és családnevekben“ című műve, amelyet a Szent-István-Társulat tudományos és irodalmi osztályának 1896, november 19-én tartott ülésében székfoglalóként olvasott fel. Ezen műben azon húnn nevekkel foglalkozik Imets, melyek a Székelyföldön is teljes alakban, vagy kevesebb-több változással, minden esetre pedig az azonosság valószínűsége mellett előfordulnak. Ezen nevek közül is kiválóbb súlyt helyez azokra, melyek a húnn birodalom összeomlása után a húnnok visszavonulása idején az évkönyvekben akár mint személy-, akár mint helynevek szerepelnek s az alakulóban lévő Székelyföldön is föltűnnek. Ezekkel a történeti emlékekkel azt iparkodott bebizonyítani, hogy az Attila halála után visszavonuló húnnok az Alduna mellékéről, hova őket Jordanes helyezi, nem párologtak el nyom nélkül, hanem az új idők és viszonyok tanulságain okulva, összeszedték magukat s egy konszolidált állammá szerveződtek ott, hol azután nyomaik úgy a már előbb viselt húnn nevek másaiban, mint az új állam-alakulás körvonalaiban, sajátszerű elszigetelt helyzetében és rendkívüli védvárrendszerében újból feltűnnek — a székely Kárpátok között. Messze túlhaladná egyrészt feladatomat, másrészt pedig az ezen Értesítőben rendelkezésemre álló nehány lapot, ha Imets ezen művét részletesen és érdemlegesen ismertetném. Elég annyit megjegyeznem, hogy a tudomány fóruma előtt néminemű föltünést keltett ugyan, de csakhamar napirendre tértek felette. A székelyeknek a húnnoktól való származását plane azóta, mióta a tudós Karácsonyi — 29 — 1) L. u. o. 2—3. 1.
