Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1912

— ISO — rádi tóhoz vezető turista útnak. Útközben hirtelen támadt zá­por lepett meg, de amint elállott, folytattuk az utat. A fövényes út beitta a vizet, a sziklás ösvényekről lepergettek az esőcsep­pek, s másfél óra alatt elértük a Poprádi tavat. Környezete fenségesebb, vize rejtelmesebb színezetű, mint a Csorbái tóé. Nemsokára ide is villamos vasút fog vezetni, mint a Csorbái tóhoz, a kényelmesek örömére, s az igazi túrista bosszúsá­gára. A tóparti vendéglőben megebédelve, fél öt óra tájban már újra a Csorbai-tó partjára jutottunk, honnan rövid tartóz­kodás után leszálltunk a csorbái állomáshoz. Innen Felkára utaztunk, a Húsz parkban megvacsoráltunk és lefeküdtünk. — Június 6.-án az első villamossal Tátrafüredre siettünk. Az a körülmény, hogy egy villámcsapás a Tarajkára vivő siklóvasút gépét megrongálta, háromnegyed órás, egészséges gyaloglásra késztetett. Innen alászálltunk a Tarpataki völgybe, s a patak­mentén fölfelé haladva megbámultuk az alsó, középső, majd az Óriási zuhatagot. Visszatérve átkeltünk az alsó zuhatag fölött átvezető hídon, s egy gyönyörű fenyvesen keresztül­vágva elértünk Tátralomnicra. Megnéztük a Palace hotel feje­delmi berendezését, s ugyancsak pompás fenyvesen keresztül visszagyalogoltunk Ótátrafüredre. Megebédeltünk, s a délutánt sétálással, a villák megtekintésével töltöttük el. Este hét órára visszatértünk Felkára, a Husz-parkban rövidesen megvacso­ráltunk, s a legközelebbi vonattal visszatértünk Kassára, a Hiák-szállóba. — Június 7-én reggel a rendelkezésünkre álló pár órát a kassai dóm megszemlélésével töltöttük, majd meg­látogattuk a nagy Rákóczi pihenő helyét, s az erdélyi fejede­lem szarkofágjára hatalmas babérkoszorút helyeztek el az erdélyi fiúk áhitatos tiszteletük jeléül; a fősekrestyés szerint ez volt ez évben az első koszorú, amit a nagy fejedelem kapott. Kilenc órakor már vonaton voltunk, s Miskolc-Hatvan-Szolnok- Aradon keresztül éjfélkor értünk haza Gyulafehérvárra. — Te­kintve a Tátra megtekintésének rendkívül tanulságos voltát, itt közlünk néhány, esetleg használható adatot más intézetek részére a kirándulás adminisztrációjára vonatkozólag. Résztvett 24 tanuló, 2 tanár. A részvétel díja 50 K. volt. Az utazás jórészt gyorsvonaton történt, s e célból a M. Á. V. igazgatósága páratlan előzékenységgel bocsátott rendelkező-

Next

/
Oldalképek
Tartalom