Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1911
17 mert a szeretet örökkévaló . . . Ó a halál nagy felszabadulás, szentséges ünnep, mikor a lélek az égbe, az élet emléke pedig a szivekbe költöződik át . . . Istenben boldogult igazgatónk ! Lelked már az égben, emléked pedig a jóknak szivében ! Mi pedig, hitednek és eszméidnek letéteményesei, imádkozva és dolgozva iparkodunk továbbra is annak a nemes hivatásnak megfelelni, amelynek Te végső lehelletedig munkása, sőt hőse voltál. Ez lesz a mi hálánk. És kérjük a jó Istent, hogy adja meg nekünk az örvendetes viszontlátást az örökké élők boldog országában. Isten veled!“ Majd a tanulóifjúság énekkara Resch L. György énektanár vezetésével megható gyászdalt énekelt és erre lassan, néma csendben megindult a gyászmenet az ősi székesegyházba. A szentélyben virágokkal díszített katafalkra helyezték el a nehéz tölgyfa koporsót. Az ünnepélyes gyászmisét Püspök Urunk mondotta, szentmise közben a papnövendékek kara énekelt. A templomból kivonulva kialakult az impozáns temetési menet. Csendben, megilletődve haladt tömött sorokban az ifjúság: az apáca leányiskola növendékei, a kath. elemi iskola tanulói, majd a főgimnázium ; azután a hivatalok képviselői, a papság és a női gyászközönség. A köztemető dombjának tetején ásott sírnál Tamási Áron prelátus-kanonok ismét beszentelte a halottat. Majd a sírhoz lépett Adorján Károly papnövendék, VIII. oszt. tanuló és az ifjúság nevében a következőkép búcsúzott el a szeretett igazgatótól: „Mélyen megrendült lélekkel álljuk körül nyugvóhelyedet, szeretett atyánk, feledhetetlen igazgatónk. Nem tudjuk hinni, hogy Te, aki még alig két napja reánk mosolyogtál jóságos arcoddal, beszéltél hozzánk atyai intelemmel, a jó tanító szavával, — itt feküdjél előttünk örökre hangtalan ajakkal, örökre lezárt szemekkel, fehér, hideg arccal és kezekkel. Csak egy percig tartunk fel utolsó utadon, hiszen nem mehetünk el innen annélkíil, hogy hangot ne adjunk fájdalmunknak, el ne sírjuk könnyeinket. Legalább könnyeink beszéljenek helyettünk, ha már úgy sem indíthatjuk meg mozdulatlan szivedet, amely olyan szeretettel dobogott érettünk, ha úgy sem önthetünk új életerőt kezedbe, amelyet annyiszor emeltél érettünk imádságra a mindenség Atyjához. Könnyeink legyenek a hála könnyei szeretetedért, mellyel minket elhalmoztál, de legyenek az engesztelés gyöngyei is 2
