Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1911

11 a herék, akiket sohasem lehet elég korán kidobni a méhkasból. Akinek lelke van s a kiben ideálizmus lakik s az átélt napon és órán túl tekint, annak számára nincs becsesebb valami, mint egy kis magány. Minden napból kierőszakol legalább egy órát a maga számára. Ekkor beleéli magát abba a gyermeki állapotba, amikor elfelejtett maga körül mindent. Ilyenkor a leikével számol, Istennel beszél s az életnek mélyebb forrásait hallja maga körül buzogni, melyek lágy és finom zene hangjain szólanak hozzá s ezen ihletett percekben az élet keserűségei és csalódásai felett képzelete arany­hidat alkot, melyen lelke az égbe emelkedik. Most már érteni lehet Pál Antal magányszeretetét. Mélyen érző, teljesen vallásos lelkülete ilyen órákban emelkedett Istenhez s itt az örök szépség és jóság forrásaiban megittasult lelke dalra fakad s dalban lel örömet és vigasztalást. Prózai munkálkodása, eltekintve pedagógiai irányú és tár­sadalmi cikkeitől, finn nyelvből fordított népmeséktől, a magyar nyelvészet terén mozog. Mint a Batthány-könyvtár őre alapos nyel­vészeti vizsgálat tárgyává tette a Döbrentey-coclex nyelvi sajátságait, niég pedig nagyon helyesen: hangtani, alaktani és szótaní szetn- pontpól. A „Philologiai Közlöny“ örömmel üdvözölte ezen becses munkát. Irt aztán nyelvészeti apróságokat többnyire No. 7. jegy alatt; a régi s történelmi nevezetességű Jerichóban ugyanis első lakásának 7. volt a száma. Ezek a nyelvészeti apróságok a helyes magyarságot forszírozták — ha ezt a szót most Pál Antal hallaná! — beszédben, írásban egyaránt. Kigúnyolta a helytelent, megma­gyarázta és ajánlotta a helyest. A sok közül csupán csak egy példát legyen szabad felhoznom. Egyik klérikus — nevére már nem emlékszem, de az amúgyis mellékes — valamelyes ügyben Pál Antalhoz fordult még pedig Írásban. Névjegyen adta elé a kérését. A névjegy maga így szólt: N. N. növendékpap. . Hallotta — így szólt hozzám Pál Antal a legközelebbi szerkesztőségi gyűlésünkön — hallotta, hogy már növendékpapok is vannak?“ „Hát már hogy és miért ne volná­nak?!“ mondám jámbor ábrázattal. „De növendékpapok ? Nem érti? No majd megmagyarázom a lapban.“ A „Közművelődés“ következő számában csakugyan „A növ. pap“ cím alatt érdekes nyelvészeti csevegést irt, melynek ez a csattanója: „Mindenek előtt kijelentem, hogy nekem alapos kifo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom