Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1908

12 megtekintették a VII. oszt. tanulói n Battyhány-könyvtárt, ahol K ó r ó d y Péter dr. könyvtárigazgató a könyvtár keletkezését vázolta, majd a becses kódexeket, incunabulumokat és hunga- ricum kiadásokat bemutatta, amelyeken a tanulók különösen a paleográfiát tanulmányozták. A VI. oszt. tanulói R a s s Károly vezetésével május hó 7-én d. u. megtekintették a Batthány könyvtárt. Gyűjtések. Az ifjúság közt az év folyamán rendezett gyűj­tésekből a következő adományok folytak be : a) Péterfillér címen 105 K. 59 f; b) az olaszországi földrengés által sújtottak felsegélyezésére 45 K. 10 f. c) a József kir. Herceg Szanatórium céljaira: 10 K. 59 f. Az államszerződés revíziója. Az év eseményei közé tarto­zik az is, hogy a testület többszöri kérése alapján, úgy főható­ságunk, mint a nagymélt. vallás- és közokt. miniszter úr belátta az állammal 1895-ben kötött szerződésünk hátrányos voltát s annak revíziójára nsgs. Kuncz Elek kir. tan. főigazgató és nsgs. Pál István t. apát, kanonok, referens urakat ki is küldötte. Az új szerződés tervezet elkészült s a státus hozzájárulása végett valószínűleg az ez évi státusgyülés tárgyalása alá kerül. Az év folyamán érkezett fontosabb főhatósági rendeletek és leiratok 1908. júniustól. A görögnyelvből tehető kiegészítő vizsgálat csak szóbeli v. 3106—1908. p. sz. Igazgatói értekezletek alkalmával a státus igazgatóit a leg­idősebb hívja össze külön értekezletre. 3162—1908. p. sz. A helységneveknek a bizonyítványban mikénti írására vo­natkozó miniszteri rendeletet közük. 3141 —1908. p. sz. A céllövés ügyében kiadott miniszteri rendeletet közük. 3161—1908. p. sz. Bujáki Domokost Wagner Sándor helyébe a magyar-latin tanszékre kinevezik. 4216—1908. p. sz. Haraly Bélát a történelem-latin tanszékre kinevezik. 4217 — 1908. Utasítás a kétes előmenetelű tanulók osztályozásánál köve­tendő eljárásra. 4755—1908.

Next

/
Oldalképek
Tartalom