Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1908

által a leglelkesebb ajánlat mellett is alig lehet egyet-kettőt el­olvastatni belőlük. Az ifjúsági könyvtárak helyes használata az iskola leglé­nyegesebb kérdéseinek egyike. Irányt adni az ifjúságnak szük­séges, tekintve az olvasásnak nagy hasznát és veszedelmeit, de ide tervszerűség, egyöntetű eljárás kell a tanárok részéről s mindeniknek odaadó munkája. — Különben az ifj. könyvtárak sohasem emelkednek feladatuk magaslatára. 2. Olvasóterem. Nem lehet immár kétséges, hogy az ifjúság erkölcsi neve- velésének legfontosabb kérdése a magán- és iskolai olvasmányok helyes megválasztása s az ifjúságnak e téren való céltudatos vezetése. Az olvasás lelki szükséglet, mely minnenáron kielégí­tésre vágyik, főképen a tanuló ifjúságnál. A könyvtár használa­tának a statisztikája azonban rendszerint azt mutatja, hogy igen kevés azon könyvek száma, melyekre a tanuló érdeklődése ki­terjedt. Az iskolai könyvtárak mellett magán- vagy egyesületi könyvtárak nyílnak meg előtte, s mohon kapkodja ezeknek céda könyveit. A társadalmi, vagy a szülői felfogás az ifjúság neve­lésének céljait és erkölcsi tartalmát illetőleg sokszor homlok- egyenest ellenkezik az iskolával s igy nem csoda, ha a tanulót akadálytalanul vezeti a rossz könyvek betűje, szelleme. Itt már megszűnt a tanár befolyása, idáig nem ér a leggyakorlottabb pedagógusnak sem a keze. Csak azt látjuk, hogy előttünk áll egy ifjúság, mely csak testileg van velünk, erkölcsi világa pe­dig idegen irányok és elvek útvesztőibe tévedt, honnan nincs hatalmunk kiszabadítani. Hogy ezen az állapoton a tanári kar, segítsen, az ifjúsági könyvtárral kapcsolatban olvasótermet állított be a VII. és Vili. osztályos tanulók részére. Módot akart nyújtani az ifjúságnak, hogy olvasás vágyát kiélégítse, s a tanulmányaihoz szükséges könyveket mindjárt megkaphassa és használhassa. Az olvasóte­rem minden szabad délutánon nyitva volt s állandóan tanári fel­ügyelet alatt állott. A könyvtári könyveken kivül olvashatták az E I e t c. szépirodalmi hetilapot, Az alkoholizmus és Az alkoholizmus ellen c. havi folyóiratokat, a K a-

Next

/
Oldalképek
Tartalom