Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1907

8 Helyettesítések a tanárok betegsége, társadalmi elfoglalt­sága, státusgyülésen való megjelenése miatt hosszabb-rövidebb időre gyakran váltak szükségesekké. Mindezen esetekben a Rendis, utasítása szerint vagy szaktanárok, vagy az illető osz­tályban működő más tanárok végezték a helyettesítést. Egész éven keresztül helyettesíteni kellett Albrecht Józsefet, kit a fő­hatóság betegsége miatt már év elején szabadságolt; két hóna­pig pedig Riszner Ödönt helyettesítettük szintén betegség miatt. Iskolai ünnepek. A következő napokon tartottunk iskolai ünnepeket: november 5-én az ifjúság védőszentjének, Szent Imrének tiszteletére; december 8-án a Mária Szeplőtlen Fo­gantatása emlékére; március 15-én nemzeti újjászületésünk 60. évfordulója alkalmából. Az ifjúsági önképzőkör díszgyülésse! ülte meg október 6-át. Az iskolai ünnepek alkalmával mindig ünnepi szentmisén vettünk részt. Szentmise hallgatással ünne­peltük meg továbbá szeptemb. 10-ét, novemb. 10-étésjnn. 8-át. A Tornakor kiváló sikerű dísztornázást tartott február 2-án. Április 10-én az ifjúság szépen sikerült színielőadást rendezett. Előadták A tékozló fiú című 4 felvonásos zenés színjátékot. Itt közöljük a színlapot: A TÉKOZLÓ FIÚ. Zenés színjáték 4 felvonásban. Irta: Madarász Flóris. SZEMÉLYEK: Ruben, előkelő birtokos Gosen földjén Abiud t ........................................... A zael / flal........................................... E leázár, öreg zsidó ............................. Amenophis, egyptonii ifjú................... B ocboris, főpap Memphisben . . . • Mathan, öreg pásztor............................. T hara, egyptomi korcsmáros .... Phares, arató gazda Rubennél . . . '• \ . ........................ egyptonii ifjú............................. II. III. I. pásztor III. I. egyptomi rabszolga II. Feketies József Vili. o. t. Jovanovics Zoltán VIII. o. t Müller János VIII. o. t. Vorbuchner Adolf VII. o. t. Székely István VIII. o. t. Tallos János VIII. o. t. Beszteri János VII. o. t. Feldmann Artur Vili. o. t. Rózsa Károly VII. o. t. Karda Ferenc VII o. t. Réty János VI. o. t. Orosz József VI. o. t. Elekes Győző VII. o. t. Tömpék János V. o. t. Veress Gyula V. o. t. Schiszl Károly Vili. o. t. Nagy László VII. o. t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom