Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905
3 Ezenkívül az ifjúság legnagyobb része havonta, sőt egyesek gyakrabban is végeztek gyónást, nehányan időközönkint minden nap magukhoz vették az Úr szent testét. A nem kath. vallású tanulók saját vallásfelekezeti hittani- tóiktól nyertek oktatást és eljártak vallásuk istentiszteleteire. Fegyelmi állapot. Az ifjúság magaviseleté az egész isk. éven át általában jó volt. Magasabb fokú fegyelmi büntetéseket nem kellett alkalmaznunk. De az iskolaiév végén a Vili, osztályt végzett tanulók közül az osztályvizsgálatok befejezése után többen éjjeli dorbézolást folytattak, sőt egy rossz hírű házat is meglátogattak, miért az utóbbiakat kizárásra, illetőleg az érettségi vizsgálattól való eltiltásra, a többit igazgató elé idézésre ítélte a tanártestület. Nagy ideje volna, hogy végre minden intézet komolyan hozzálásson az ily erkölcsi veszedelmeket okozó úgynevezett „e x i t u s o k“-n a k, vagyis a Vili. osztályt végzettek ivóösszejöveteleinek és nem szükséges érettségi vacsoráinak is, amelyek, — tudjuk, — mivel szoktak végződni, közös erővel való megszüntetéséhez. A tanártestület figyelme kiterjedt a szálláson elhelyezettek házi viselkedésére és munkálkodására. A rend és fegyelem biztosítására jó hatásúnak bizonyult a szálláslátogatáson kívül a künnlakók számára készített házirendszabály, melyet év elején a tanulók közt kiosztottunk s szobájukba kifüggesztve tartattunk. A házirendet ide igtatjuk. l*