Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905

LVI

nagy élet- és munkakedv hogyan egyeztethető össze a a világgyűlölettel? Most már értem, most már látom, mert az élethez vagy józan elfásultság kell s akkor feláldozzuk illúzióinkat, vagy megvédjük az illúziót s ehhez meg bizonyos, legalább is mérsékelt világgyűlölet szükséges. A szentek ez utóbbit választották. Ez a szentek lélektana. És helyesen cselekedtek, hiszen \z élethez mégis csak illúzió kell. Higyjék el nekem, az a legnagyobb bölcs a világon, aki legtöbb illúzióját tudta megmenteni az élet csatájából, s minél többet veszített el valaki, annál szegényebb, annál szerencsétlenebb. Mert minden elhalt illúzió után egy kis puszta tér támad lelkűnkben, mint a letarolt mező, amelyen nincsen kacagó élet, csak szomorú hangtalanság, a vigasztalan, a néma üresség szemfedőjével. S ez a tér mind szélesbül, szélesbül aszerint, amint új halottja lesz lelkünk világának. S minél nagyobb lesz a pusztaság lelkűnkben, annál kisebb a kedvünk az élethez. Oh az illúziót védelmezni kell s a szentek tudták, hogy ez csak a világ kerülésével lehetséges, mert az illúzió legnagyobb elnyelője a társadalom. A társadalom amely ezer tőrt rejteget mérgezett örömeiben úton-útfélen, a társadalom, amely csak az illúziók széjjeltépésében segít, mint nagy Galeotto gonosz, kerítő nyelvével, de a visz- szaszerzésében soha. Lássák, mélyen tisztelt közönség, ezért futottak előle a szentek és bölcsek, ezért írtak dicsőítő költeményt a magányról a Horatiusok, Ber- zsenyik, Csokonayk, Reviczkyk s ezért irta Vajda János:

„Kerülöm az embereket,

Mert az embert szeretem.“

Aminek az értelme: csak addig lehet szeretni az embert, míg kerüljük az érintkezést a társadalommal.

De van még egy nagy ellensége az illúziónak: az irodalomnak azon iránya, amely olyan, mint a társadalom,