Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1905

AZ ELET ÉRTÉKÉ ES JELENTŐSEGE.

A gimnáziumi utasítások szerint a középiskolázásnak „végső célja, a nemes erkölcsű jellemesség fejlesztése.“ (1887. 16. lap. 1903. 2. lap.)

Ennél méltóbb föladata a nemzet, vagy egyház költségén, a nép verítékének, vagy egyesek jótéteményeinek árán föntartott iskoláknak nem is lehet. Nevelkedjenek bennük az ifjak olyanokká, hogy a fensőbb rendeltetés tudatát, erejét és emelkedettségét tudják beleönteni szellemük és testük tetteibe. Tudjanak dolgozni és keressék a munkát, a mely őket óvja és tökéletesíti, másokra pedig hasznosakká teszi. Erkölcseiknek tisztasága és vallásossága biztosítsa jellemük feddhetetlenségét és következetességét, munkaszeretetük kitartását, gondolkodásuk fen- söbbségét.

E föladatnak tudata hivatott arra, hogy a tanár „aprólékos, kimerítő, fárasztó munkájába mindennap új éltető kedvet öntsön.“ E célnak elérése reményt fakaszt, hogy Magyarország nagy anyagi és szellemi tőkéihez képest történelmi múltjához ismét méltó lesz és jellemeket fog teremni, akik fenköltek, meggondoltak és lankadatlanok, mint László király és Hunyadi János; a kikben pulya elernyedés és halni-vágyás helyett életerő buzog; de a kik életkedvüket nem szenvedélyeik kielégítésére

l*