Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1904

XXXIV.

üdvösségére szolgáljanak és senkinek ne ártsanak. Neked legyen dicséret, tisztelet és dicsőség mindörökön örökké. Amen.“

E szellemi nagyság és alázatos imádat hatása alatt kell valamit megemlítenem, hogy silánysága annál inkább eltörpüljön. Akkor végezte a negyedik évet, most valahol fizika és mathézis tanár. A vallásról nyilatkozott és így szólt: „Nem lehet kívánni, hogy valaki, különösen az én szakomban, vallásos legyen.“ Más valaki ugyanazon a szakon értelmesebben cselekedett. Szokása volt az Isten-káromlás. Midőn egyetemi hallgató társa figyelmeztette őt, hogy épen egy fizikus hogyan káromkodhatik, — meggondolkozott és szokásával fölhagyott.

Ne higyjük, hogy a fél- és ezredrész tudósok gőgjét csak Keppler példája szégyeníti meg. Ampere életére, mint maga mondja, három dolog gyakorolt fontos és elhatározó befolyást: Köztük az első az ő első szent áldozása. Ennek idejéből veszi eredetét Ampere vallásos érzülete.1) „Anyja idejekorán fölébresztette fia lelkében ama jámbor érzelmeket, melyektől ő maga teljesen át volt hatva. A biblia és a lelki atyák műveinek kitartó olvasása volt a csalhatatlan eszköz, amellyel a fiatal mathematikus hitét megerősítette, hogy ha az ingadozóban volt.“1 2)

K. A. Kneller tanulságos művében, — amelyet hasznos élvezettel olvashat mindenki, akit a legelőkelőbb szellemeknek az élet főkérdéseire vonatkozó gondolatai érdekelnek, — a XIX. század természettudományának történetéből kétszáznál többnek vallásosságáról tesz bizonyságot, nem a másodrangúak, hanem a legnagyob1) Arago Emlékbeszédei. Ampere, 60. 1.

2) U. o. 132. 1.