Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1903

magyar hosszú időre biztosította. Időnként meg-megújul a nemzet küzdelme, hogy a kiegyezés müvét a nemzeti nyelvre és a hadseregre vonatkozó nemzeti követelményeinek kiküzdésével a maga teljes értelmében állítsa helyre. Nem Deák bölcse- ségén múlt, hogy az ö titáni küzdelme egyik-másik kérdésben még hézagokat hagyott, de maguk az alapfalak épen és szilárdan fognak állani nagyon sokáig.

Mondjam-e, hogy Deák demokrata elveiben és lelkiismeretességében itt is hü maradt magához. Nem kívánt és nem fogadott el sem miniszterséget, sem földi javakat, de még csak egy érdemrendet sem, a melyekkel az uralkodók azokat jutalmazni szokták, a kik a trón és haza érdekében nagy szolgálatokat tesznek. Legalább egy kis emlékkel, a király és királyasszony arcképével akarták megtisztelni, de nem fogadta el, nehogy fölkeltse az irigységet és gyanúsítást. „Ő felsége — mondta az ezen ügyben vele értekező minisztereknek, — valószínűleg túlél engem. Ha meghalok, mondja el síromon, hogy Deák Ferenc becsületes ember volt. Ezt kérem jutalmul.“

Ezek fövonásai Deák Ferenc pályájának, melyeket ismernie kell minden jó magyarnak, mivel Deák élete szoros összefüggésben áll nemzetünk újabbkori életével. A felnőttek, kik nemzeti történelmünk változatos és izgalmas fordulatait ismerik, teljesen tudják méltányolni Deák működésének sikerét. Ellenben belőttetek, kedves ifjak, legalább jó nagy részetek előtt, későbbi idő munkája leend, hogy e nagy ember életének fönséges csarnokába teljesen behatoljatok. De hogy e nagy nap tanulság nélkül rátok se legyen, hadd említsem meg, hogy dicsöült Deákunk szellemének alkotásai között életének világraszóló főműve mellett akadnak kisebb remekek is, melyek eszméi fényét csak töredékekben mutatják, de végtelenül jellemzők enagy ember gondolkozására.