Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1900

42 kezik azon érzelmekkel, melyeket az iskola akar csepegtetni if­júságába. Meg vagyok arról győződve, hogy akár ezen finövelő intézetnek bővítése, akár egy internatusnak felállítása, tekintettel növendékeink sokaságára, nevelési tekintetekből igen kifizetné magát. A finövelő intézet 200—200 korona alapítványi díjért 21 ala- pítványost, 280 korona díjért 32—33 fizetőt, a felszolgálásért pedig 6 tanulót ingyen, összesen tehát 59—60 tanulót lát el. A finövelő intézet igazgatósága a következő tájékoztatót közli: A fin öv elő intését. A helybeli főgymnasiummal kapcsolatos, Szent Istvánról nevezett róm. kath. finevelö intézetnek igazgatója Pál Antal szent­széki jegyző, gymn. rendes tanár, aligazgatója pedig Szporni János gymn. h. tanár. Az intézet mintegy 60 növendék befogadására van berendezve, kik közül 21 rendesen alapítványos, a többi fizető, 6 tanuló az asz alnál való felszolgálásért kap ellátást, mint servitor. Az érdekelt szülők kellő tájékoztatása végett ide iktatjuk az intézet alapszabályainak nehány § át, mely alapszabályokat az érd. róm. kath. státus igazgató tanácsa az erdélyi püspökkel egyetértőleg 1895-ben hagyott jóvá és léptetett életbe. A Szt. Istvánról nevezett gyulafehérvári róm. kath. finevelő intézet fegyelmi szabályai : 2. §. Ezen nevelőintézet célja, hogy benne kath. szülőktől származott, vagy kath. hitben nevelendő ifjak kath. egyházunktól és magyar hazánktól megkívánt tudományos kiképzést és tiszta kath. szellemben való hiterkölcsös nevelést nyerjenek. 8. §. Minthogy minden jó adomány Istentől, a világosság Atyjától van, a reggeli, déli, esti, ebéd és vacsora előtti és utáni ima egynek előimádkozása mellett közösen a legnagyobb áhítat­tal végzendő. Az imákon minden növendék tartozik a legnagyobb pontossággal megjelenni, azokról, kivévén a betegség okát, bár­mely más ürügy alatt elmaradni nem szabad, köteles mindenki ima és énekkönyvet szerezni és azt a templomba magával vinni. Minden hétnek utolsó szombatján a jámbor alapítókért a szent olvasó elmondandó. A lelki tisztaság legszebb dísze lévén a növendékeknek, annak

Next

/
Oldalképek
Tartalom