Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1900

Vörösmarty Mihály emlékezete.

Hass Károly beszéde az 1900. dec. 2-án tartott gymn. ünnepen.

Vörösmarty Mihály, kinek ma emlékét ünnepli az egész ország, ezelőtt száz évvel született. Nem egyedül jött a világra. Együtt születtek vele fényes álmai az üdvösségről, bűvös-bájos sejtelmei a szerelemről, virág- lelkekről, birhatatlan gyönyörűségről, s vele együtt születtek az ős magyar világ tündér romjai, azoknak is az ő lelke adott életet, fényt, színt és ragyogást. Ezek az álmok, meg névtelen sejtelmek zsongták be bölcsőjének csendjét, egybeolvadtak az édes anya mosolygásával, altató dalával, s beragyogták földi halhatatlanságának első napjait. Ezek röpködték körül a férfi küzdelmeit és ezek virrasztanak sírja fölött is. Mert más sorsa van a költő álmainak. Ne higyjék, hogy a mi álmaink és reményeink halhatatlanok. Lelkűnkben sokszor minden nap temetés van : egy-egy ilyen meghalt álmot temetnek. A sírra egy kis pislogó mécs kerül: az emlékezet, annak a ragyogó álomnak az emléke. Mégis a mi álmaink szerencsésebbek, mint a hulló csillagok. Mert a csillag, ha kialszik, bármily fényes is volt azelőtt, helye sötét marad, vele hal együtt az emléke is; de összetört reményeinknek megmarad legalább az emléke.

De a költő álmai halhatatlanok. Ott élnek látható alakban a költő sírja felett: virágruhát öltenek magukra, s hervadás után — mint a természet — el nem múló ifjúsággal újra születnek, illatukat magunkba leheljük, azért érzünk olyan megmagyarázhatlan meghatottságot,

i*