Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1899
22 ségügyi követelményeknek eleget lehet tenni. Tavaszi és őszi időben az óraközök alatt az ablakokat is fel szoktuk használni a szellőztetésre. Egyéb dolgokban is teljesen megfelel az új építkezés az ily célú intézetekkel szemben fennálló követelményeknek ; épen azért fölösleges volna további részletezésbe bocs 'tkoznom. A felszentelő ünnep. A tanári testület, még az 1898-ik év végén megállapodott abban, hogy megfelelve az általánosan uralkodó kegyeletes és vallásos szokásnak, az új gymnasium helyiségeit megszentelteti és iskolai ünneppel veszi át hivatalosan a használatba. A felszentelés napjáúl 1899. nov. 5-ikét tűztük ki, a mikor ifjúságunkkal máskor is Sz. Imre-ünnepet tartunk. Azonban az iskola tényleges használata természetesen, a mint feljebb is említettem, már a beírások alkalmával kezdetét vette. A tanári testület pedig mindjárt a legelső alkalmat, az alakuló értekezleten való összejövetelét, megragadta, hogy az iskolai főhatóságnak köszönetét és háláját kifejezze, hogy nagy áldozatok árán új hajlékot emelt a gymnasiumnak. A tanári testület a felavató ünnepre vonatkozó szándékát még június havában bejelentette mit. Majláth G. Károly püspök urnák, a ki magas beleegyezését nem is tagadta meg, sőt a rendezés egyes mozzanait is magas figyelmével kisérte. Az igazgatótanács a felszentelő ünnep kitűzését okt. 30-án hivatalosan is tudomásúl vette s kiküldötte az előadót, hogy az igazgatótanácsot képviselje, de az ünnepen való megjelenésre felkérte az igazgatótanácsnak Gyula-Fehérvárt lakó tagjait is. Az igazgató hivatalosan meghívta az ünnepre a nmlt. vall. és oktatásügyi miniszter urat. a vármegye főispánját a tanker. főigazgató úr ő nagyságát, a városi tanácsot stb. Az ünneprendező bizottság a következő műsort állította össze : „Meghívó a gyulafehérvári róm. kath. főgymnasium új épületének felszentelésére, valamint az ezzel egybekötött Szent- ltnre ünnepélyre, 1899. nov. 5. A felszentelést a székesegyházban 9 órakor szent-mise előzi meg. A felszentelés kezdődik d. e. fél 11 órakor, melyet az új gymnasium tornacsarnokában nyomban követ a Szent-imre ünnepély. D. u. 2 órakor a Hungária dísztermében közös ebéd lesz. \