Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1897

5 Ugyanazon a napon este a Hungáriában 90 terítékű köz- vackor i vo't, melyen az ünnepelt tanárok jó barátjai, tanítványai és tisztelői adtak kifejezést szeretetüknek, hálájuknak és elis­merésüknek. II. Sz. Imre-iinnep. (1897. nov. 5-én.) Második nyilvános ünnepünket nov. 5-én tartottuk. E na­pon ülik az érd. r. k. Státus középiskolái Sz. István fiának, a szentéletű Imre hercegnek emlékét. A folyó iskolai évben az ifjúsági ünnep jelentőségét még fokozta ö Felsége a király iránt érzett liá'ánk és hódolatunk kifejezése azon alkalomból, hogy a nemzet tíz kiválóbb történelmi alakjának szobrot, állít­tatni rendelt. Az ünnepség a következő sorrend szerint folyt le: 1. Megnyitó, tartotta Ávéd Jákó igazgató. y. Dráma a tenger fenekén, előadta a fögymn. zenekar. 3 A szentek unokáihoz, Mindszenty Gedeontól. Szavalta Szász József Vili. o. t. 4. A magyarok imája, Sándor Józseftől. Harmonium kísérettel elő­adta a fögymn. vegyeskar. 5. Alkalmi felolvasás, tartotta Rass Károly tanár. 6. Szent Imre-hymnus Zsaskovszkytól. Előadta a vegyeskar. 7. Hunyadi János hamvai felett, Kemenes F -tői. Előadta Burger Arthur Vili. o. t. 8. Magyar veterán tanárok indulója, Resch Gy.-töl. Előadta a zenekar. 9. Emlékezés a királyszobrokról. Tartotta Erőss József tanár. 10. Hunyadi-indnló Erkeltől. Énekelte a vegyeskar. Emlékezés okáért, közöljük ezen a helyen is az ünnepi előadásokat. 1. Ávéd Jákó igazgató megnyitója. Tisztelt közönség. Nemes ifjúság ! Valahányszor ezen díszes falak közé ünnepelni gyűl össze a helybeli gymnasium tanári kara és tanuló ifjúsága és igénybe veszi ünnepsége számára a t. közönség nemes érdeklődését, fon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom