Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893

A lefolyt iskolai évben intézetünk kiváló és lélek­emelő ünnepélyt rendezett. Az elismerés, hála és szeretet adóját rótta le oly tagja és elöljárója iránt, ki évek hosszú során át a kitartó szorgalom, pontos kötelesség­telj esités, őszinte barátság és igazi emberszeretet példány­képe volt; kinek nevelő kezei alól egy negyedszázad ifjúsága került ki, és a ki mint igazgató, mint tanár és mint ember egyaránt kiérdemié mindnyájunk szeretetét és ragaszkodását. Szentmiklóssy Jenő. gymnasiumunk Nestora, hivta fel legelőször egy bizalmas értekezleten a tanári kar ügyeimét azon örvendetes körülményre, hogy szeretett igazgatónk Ávéd Jákó jelen évben tölti be életének öt­venedik, tanárkodásának huszonötödik évét. A tanári kar megállapodott, hogy a kettős ünnepély május 1-én, az igazgató nevenapján tartassák meg és általánosan jelez­vén annak módozatát, bizottságot küldött ki a részletes teendők kidolgozására. Felszólítást küldtek régibb tanár­társaihoz, kik közül szép számmal küldték arczképeiket és szerencsekivánatukat. Az ünnepély ápril 30-án este kezdődött, midőn az ifjúság fáklyákkal, a helybeli tűzoltó zenekar kisérete alatt tanárai, és a város számos intelli­gens polgárának jelenlétében vonult igazgatója lakása

Next

/
Oldalképek
Tartalom