Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1893

é képzőt használja, tüntet fel d képzős alakokat is : zerctheio 7. 61. eelew 23. 24. — Sőt a „Németülvári glosszák“ is, mely e tekintetben az e javára legtisztábbnak látszik, mutat fel ne hány -<> képzős alakot: ewezew 292. wcrzw 65. — Hálássá arra is hoz lel példákat, hogy miképen váltakozik az ö hang az é vei mind a népnyelvében mind a codexekben: csenclér: csendőr Ny. IX. 502 ; lén: lön Ny. I. 326; erételen Ny. V. 120: késén N\. V. 466. — Nádor C: lecn {lön) 47. 59: teen {tön) 482; Erdy C: cheeryeteg (csörgeteg) 312. Ezen adatok alapján elfogadhatjuk Hálássá állítását, hogy az e-ben nem kell külön (</-vel való) képzés nyomát keresnünk, hanem ez szintén az ugor b=v képzőből származott.

A folyan^ cselekvés igenevében az d helyett találunk ú-t is Ezt is Balassa magyarázza említett értekezésében. Ilyen ú van pl. ezekben : árvahagyú édes anyám (Ny. 1. 466.) tik- hordú kánya (Ny. I. 421.)

Azon nyelvjárásokbán, melyek állandóan ó, ó'-t ejtenek, a fejlődés úgy történt, hogy a v képző az előtte álló hangzóval diphthongust alkotott s lett belőle: au, ou ; eü, öü Az u, ü magához assimilálta a tőle külömböző a, e hangokat, ezekből lett o, ö és az egész diphthongus ilyenforma volt: ou. öü. Ezekből a kettős hangzókból származott azután nyelvünknek a diphthougusoktól való idegenkedése következtében az o, ö. Ennél a fejlődésnél a teljes hang (o'n, ö" -bői) d,-d ; a kapcsoló hang elveszett.

Azokban a nyelvjárásokban, melyekben az ó, ö mellett u, ú is van (pl. a göcsejiben) a diphthongusok másképen is fejlődtek. Itt az u alkalmazkodott az «-hoz, au, ew-ből lett ao, eö, mig az ou, öü megmaradt. Itt a diphthongus kapcsoló hangja elől áll, tehát igy: *o'r eö, «■ú, <>ú ; a kapcsoló hangok cl vesztek, a teljesek pedig (d, 6, ú) állandósultak. így lett az eredeti ava, eve szó végből ó, ö, az ovo, övö-böl ú ü.

Eltekintve a göcseji s őrségi nyelvjárásoktól (Ny. VII. 330. „Örs. tájszólás.“), melyek a foly. igenevet nagy előszeretettel, csaknem mindig ú-val vagy diphthongusokkal alkotják, vannak nyelvünkben egyes igenevek, melyek állandóan és általánosan, vagy legalább gyakrabban d-val járnak, ilyenek a tyú, tyií re végződök. Példák: bökkentyü: bökkenő (ennek a dolognak másutt van a bőkkentyüje. Kapnikbánya Ny. II. 182.);