Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892

csomagokban felhalmozAa. Szinre nézve a legtöbb fe­hér volt, azután másodrendű szerepet játszott a barna, a kék és a fekete, piros, sárga és tarka színre festett gyapjúkelme általában aránylag sokkal kevesebb volt. Igen jó hatást gyakoroltak látóérzékünkre a fehér, piros, vagy kék sávval ellátott kelmék. A kelme hosszúságának vagy szélességének meg­mérésére rúdakat és szalagokat használtak, melyek épen úgy mint a mostani méter, vagy a már divatból kiment ró'f, meghatározott hosszúsággal és kisebb ré­szeinek feljegyzéseivel bírtak. A közönséges aeddeknek, kik rendőri hivatalno­kok voltak, (aediles), kötelességük volt a boltokban használt mértékeknek hitelessége és helyessége fölött Őrködni. Ha valamely hamis, vagy helytelen mértéket alkalmaztak, akkor az aedilek azt megsemmisítettek, a bűnöst pedig megbüntették. (Hej! be jó szokás volt ez 1770 évvel ezelőtt!) Ezen közönséges aedileseket azonban meg kell különböztetni a curuli aedilektől (aediles eurules), ki­ket a patríciusok sorából választottak és kiknek fela­datuk volt a nép részére nyilvános játékokat rendez­ni, adandó színdarabokat felülvizsgálni s a legjobb játékosoknak a jutalmat odaítélni, általában a színé­szeknek fegyelmi ügyeit elintézni. Az említett boltban megnéztük a másfél láb liosz- szú mértéket is, melyet egy négyélű farúd s saját ne­vén cubitus, röf képviselt. Ennek felosztási részei vol­tak az ujj (digitus), a hüvelykujj (pollex) azaz egy hüvelyk, a kéz szélessége (palmus) annyi mint három hüvelyk, a láb hossza (pes) vagyis tizenkét hüvelyk, a láb és kéz mértéke együtt, (palmfpes) vagyis tizenöt hüvelyk. A rőfmérték, mely mint emlitém, más­fél láb hosszú volt, egyenlő volt a mostani tizen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom