Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1892

kellékkel voltak ellátva, úgy, hogy egy manapsági legelőkelőbb bankett ezen ünnepélyes vendégségtől semmiben sem külömbözik. Erről, t. i. az evőeszközök és étkezés módjáról különben szóltam már a miit évi látogatásom leírásában is.

Az étkezés most is az áldozattétel egy nemével, a libatio-val kezdődött, midőn is az istenek tiszteletére imát végzett a házi úr, és csekélyebb mennyiségű bort öntött az asztalra.

A régi rómaiak jámborsága valóban igen jól hatott szivünkre s kellemes maradandó benyomást gyakorolt reáuk.

A házi űr jeladására megjelentek a rabszolgák és az előételes tálat (gustatorium) nagy, ékes tálczán feladták. E tálcza pedig a következőket tartalmazta : A közepén volt két megaranyozott bronzkosárka fekete és fehér olajbogyókkal (oleae), melette két ezüst rostélyon finomul elkészített kolbászok (botuli) hevertek, melyek alatt szirai szilvák gránátalma magvaival elegyítve, tüzes parázsként pislogtak elé. Köröskörül spárga, saláta, retek és egyéb kerti veteraénynyel telt ezüst tálak állottak ; azután kis tengeri halak, majd tojás és rutával, majd pedig byzauti muriával fűszerezve.

Kisebb tálakban disznótögy, garum nevű marini- rozott bálákból pompásan készített mártással; kagylók és melegre készített osztrigák (patina ostrearum); a frissekkel pedig a rabszolgák körüljárva a vendégeket kínálták.

Mindezen ételekből tetszés szerint vehettünk magunknak a szerint a mint egyiket vagy másikat jobb étvágykeltőnek ismertük fel.

A házi gazda barátságos intése által az evésre felbátorított ugyan minket, de az a tolakodó agyonki- nálás, mi manapság nálunk dívik, az itt, hála istennek, jiapi renden nem volt,