Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1890
24 ra vezette a magyarok harczmodorára régóta gyakorolt katonáit. Az ütközet rövid, heves volt. Magyarjaink meglepetve az ellenségnek nagyszámú lovasságától, de még jobban az eddigelé szokatlan harcz modorától, hihetőleg hogy a távolból a nyilaikat sikeresebben használhassák, lovaikat gyorsan megfordítják, és futni kezdenek. Most azonban a német lovasság, mely az előbbi ütközetekben vagy igen ritka vagy egészen ismeretlen vala, folytonosan a futamlók nyomában maradt, és szabdalta a kiket ért. Tehát a magyarok annyiszor sikerült csele most balvégzetű lett, s Henrik győzelme határozott volt.1) Utolsó európai nevezetességű ütközet az augsbur- gi, melylyel a kalandos hadjáratoknak — lehet mondani — vége szakadt, és amelynek fontos következménye lett a magyar nemzet állami, családi és vallási életére. De a melyből másrészt ismét csak azt látjuk, hogy Németország minden szenvedése mellett is, igen sokat köszönhet a magyarok becsapásainak. Nagy Ottó ellen fia Ludolf és veje Konrád pártot ütöttek, s a magyarokat hívták segítségül 954 ben. Ezek megjelentek, Németország sőt Francziaország egyes vidékeit1 2) bekalandozták, s miután Ottó lázadó fiával és vejével kibékült, nagy zsákmánynyal tértek hazájukba. A dús zsákmány a következő 955-ik évben, hívatlanul is becsalta a kalandvágyó magyarokat Németországba. lóé nagy szerencsétlenségökre. Mert a lázadókkal kibékült Ottó egyesült erővel mehetett eléjük, kik ama ballépést követték el, hogy százezer emberből 1) Vidukind Pertznél V. 435. „Actum est ita, séd níhilominus vi- dentes exercitum armatum fugerunt, ut per octo miliaria vix pauci cae- derentur vei caperentur. Castra verő invasa, et omnis captivitas liberata est “ 2) Vidukind Pertznél: V. 455. „Ilii autem divertunt ab eo, acceptis- bue ducibus a Ludolfo omnem Franciam pervagati sunt“.
