Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1890

12

hogy saját erejében nem bizott, ekkor szólító fel szövetségre az Európába nem régen érkezett s már is nagy hírre szert tett magyarokat, (892) hogy míg íí nyűgöt felöl, addig ezek keletről támadnák meg a hatalmas és dölyfös fejedelmet.1)

Árpád örömmel fogadta a szövetséget, mivel ezáltal alkalom kínálkozott az uj haza határait nyugat felé kiszélesíteni. Azonnal egy erős hadat indított meg, melynek vezérei: Huba. Szvard, Kadocsa teljesen megfeleltek Árpád várakozásának. Ellentállásra az Ipolyig alig találtak, mivel a morva vezér az erős Nyitravára körül tartózkodott, a lakosság pedig önként hódolt. Így akadály nélkül nyomultak a Gorámig, hol bevárták Borsot, kit Árpád újabb hadosztállyal küldött erősítésükre.1 2) (Névtl. 33.)

Itt rövid tanácskozás után szétváltak, Bors a Garam völgyén felfelé ment hódítani, a másik három vezér pedig Nyitra folyóig hatolt. E folyócskánál Zobor morva vezér állatta utjokat. Vezéreink három napig hiában erőszakolták az átmeneteit, inig végre a negyedik Dalion oly sűrű nyilzáport kőidének a folyón át, hogy a morvák ezt tovább ki nem állhatván a partoktól beljebb vonultak. Mire a nyomban átkelt magyarok villámsebességgel megtámadták és szét verték őket, úgy, hogy vezérükkel együtt futásban kerestek menedéket.3)

1) A magyarok segítségét a külföldi írók is említik. így az Anna- lium Fűid. Pars Quinta 1. 408: „Ibi per puatuor liebdomadas cum tanta multitudine, Ungaris etiam ibidem ad se cum expeditionc venientibus, omnem illám regionéin incendio devastandam versabatur.“

2i Tehát a tényre nézve nincs kétség. Csak az a kérdés: hogy a Fuldai évkönyvnek van-e igaza, mely szerint a magyarok Arnulf táborába mentek, vagy a Névtelennek, mely szerint őseink Nyitra táján, tehát nyugaton támadták meg a fejedelmet. Valószínű, hogy Arnulf táborában is voltak magyar csapatok s ezen kiviil Nyitra vidékén is volt egy támadó magyar sereg.

3) Névtl. 37. „Videntes audaciam Huhgároruro et persecutiones sagittarum non sufferentes, fuga Japsi sunt.“