Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1889
24 ban, „keine andere von den pythagoreischen Lehren ist bekannter und keine lässt sich mit grösserer Sicherheit auf den Stifter der Schule zurückfuhren, als die Lehre von der Seelenwanderung“ — jegyzi meg Zeller.1) Nézzük ezen tant kissé bővebben. A lelkek — mint már említők — a testhez vannak kötve s a testtől a lelket önakarattal elszakítani, megszabadítani tilos, mert az istenség maga helyezte azt oda, hogy az előbbi földi lét, a praeexeistentia alatt elkövetett vétkekért most bűnhődjék, mintegy eleget tegyen. Ha a lélek a maga üdvére használja fel a biin- hödés avagy tisztulás eme állapotát, akkor Philolaus szerint: „a corpore morte dedueta ágit in mundo (é. p. a *ÓG[/.oS-ban, nem pedig az oupavó--ban) incorporalem vitám“.1 2) Ha pedig a lélek nem érdemesítette magát eme égi jutalomra, akkor a folytatólagos igazságos bünhödés vagy egy uj emberi vagy állati testbe való vándorlás vagy pedig a Tartarusba való letaszítás által vár reá. Pythagoras maga eme tanáról oly határozottan megvolt győződve és áthatva, hogy praeexistentiájának egyes stádiumaira határozottan visszaemlékezett. Aulus Gellius erről igy ir: „Pythagoram verő ip- sum (dicit Plutarcluis) sic úti celebre est Euopliorbum primo se fuisse dictitasse; ita liaec remotiora sunt his, quae Clearclius et Dicaearchus memóriáé tradiderunt fuisse eum postea Pyrandrum, deinde Callicleam, deinde feminam pulclira facie meretricem, cui nőmén fuerat Alce“.3) Mások szerint először Anthalidesnek hívták, a trójai háborúban Euphorbusnak, később Hermotinusnak s 1) L. Zeller, (losch, d. griech. Philos. I. 388. 1. 2) L. Boeckli i. ni. i. h. 3) Aul. Gell. Noct. Attic, Lib. 4- cap XI.
