Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1886
58 körűi sorakoznak. A magyar király országa függetlenségének veszélyeztetése nélkül az egyházviszály ügyében mindaddig nem nyilatkozhatott, míg a nyugoti hatalmak e kérdésben határozott állást nem foglalnak el. Minthogy pedig — miként azt azonnal látni fogjuk — még most ezt tudni nem lehetett, II. Gejza is ezen elhatározását a nélkül, hogy a császár haragját magára ne vonja, nyilvánosságra nem hozhatta; hanem, bár III. Sándort,mind ő maga, mind egyháza törvényes pápának elismerni késznek nyilatkoztak, mégis a magyar királyság a császárral szemben ez ügyben eddig viselt álarczát le nem tette és előtte nyiltan III. Sándor párthiveként föl nem lépett. IV. A Frigyes császár önkényes eljárása által előidézett egyházszakadás kezdettől fogva már nemcsak Itália és Németországra szorítkozott, hanem mind nagyobb és nagyobb körökben a többi országokat is érintette, s kevés idő alatt az európai politika kifejlődésének súlypontja lett és pedig annál inkább, minél lázasabban látott a Ivét egymással küzdő hatalom szövetségesek és párthívek után és minél inkább igyekezett mindkét fél a szomszéd államok politikai constellatióit a maga előnyére kizsákmányolni. Különös fontossággal birt azonban, hogy az egyházviszálylyal szemben minő állást fog a két nyugati hatalom, Franczia- és Angolország elfoglalni. Frigyes császár ennek fontosságát csakhamar felismervén, mindenekelőtt arra törekedett, hogy a jelenleg viszályban levő franczia és angol királyokat egymással mielőbb kibékítse. Közbelépésének lett is annyi eredménye, hogy a két hatalom egymással fegyverszünetre lépett,1) és II. ') Róbertus (le Monte, Pertznél i. m. VI. köt. 510. 1.
