Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1884
Kíméljük a hasznos állatokat! — BARÁTSÁGOS SZÓ A TANULÓ IFJAKHOZ. ---I . Egy régi, de az erkölcstan főbb elveire fektetett közmondás azt tartja, hogy „ne kínozd az állatokat, mert azok is épen úgy erezik a fájdalmat, mint tenmagad/“ Hány ifjú ember van azonban, ki e humánus elvnek hódol? s hányán, kik ezt számba sem veszik?! Bizony kevesen vannak. Hamar elszámithatjuk azon nemesebb szivü ifjakat, kik az állatokban nemcsak a bármikor s bármiért megnyomorítható párákat, hanem a jóságos Istennek teremtményeit látják. Ha társadalmi életünkben széttekintünk, csakhamar ész- reveszszük, hogy ezen tételünk igaz, mert az első tekintetre rögtön meggyőződhetünk arról, miszerint számos ember, ifjabbak vagy idősebbek, ezen fentebb említett közmondást közönyből nem csak meg nem szívlelik, de talán az oktatás hiánya miatt nem is tudják — vagy fájdalom — roszakaratból éppen ellenkezőleg cselekednek. Pillantsuk meg csak kissé közelebbről az egyes családokban, tőkép a falusiakban, előforduló bánásmódokat, melyekben a család apraja-nagyja a kisebb-nagyobb állatokat részesíti, bizonyára — ha szivünk van —• nem közönynyel — hanem irtózattal, utálattal fog megtelni s ki fogjuk mondani, még akaratlanul is azt, hogy bizony ez vagy amaz embernek kőszive van, vagy szívtelen ő, mert különben nem bánna úgy el «§» az állatokkal, nem bánhatna úgy el azokkal a szegény „ teremtményekkel Hányszor nem vagyunk tanúi olyan jeleneteknek, hol érző azivünk megborzad, midőn a teremtésnek legnemesebb tagját, az embert, a ;ni édes embertársunkat, a kegyetlenségnek „non plus ultráját látjuk mivelni ?*
