Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1884

a hasznosáHatokat kivétel nélkül oltalmatok alá fogjátok venni annál is inkább, mivel maga a magyar büntetőtörvénykönyv is,az állatkínzókat büntetéssel fenyegeti, mert a kihágásokról szóló 1879-ik XL. törvényczikk 86. §-a azt mondja : „Ki nyilvánosan botrányt okozó módon egy állatott kínoz vagv vele kegyetlenül elbánik; valamint az, ki az állatkínzás ellen kibocsátott rendeleteket és szabályokat áthágja : nyolcz napig tartó bezáratással és száz for'ntig terjedő pénzbírsággal büntettetik.“ De nem annyira a büntető törvénykönyvnek ezen elég szelid fenyegetése, hanem inkább saját jó, nemesés müveit szivünk sugallata legyen' a hasznos állatok rregkimélésében irányadó vezérünk.

Az állatok kímélésében legyen továbbá vezérelvünk még azon meggyőződésünk is, miszerint az emberek anyagi tekintetben és a kedélyállapotok emelésére nézve a körülöttünk levő és mi velünk együtt e szép földön lakó állatoknak véghetetlen sakat köszönhetünk, hogy az állatok az idő lefolyása alatt hatalmasan elősegítették az emberiség művelődés-és fejlődésmenetét, s hogy ellenesetben mennyire nyomorultan éssanyaruan alakult volna életünk, hogyha ezen teremtmények segítségét és közreműködését nélkülöznünk kellene.

De főkép buzdítson az állatok kímélésére különösen még azon elmélkedés is, hogy nagy azon állatoknak száma, melyek nem csak egész csoportokban hanem egyes fajtákban is, részint kedvességük, részint azon végzetteljes viszony miatt, melyben hozzánk állanak, az emberiség jólléte körül szerzett nagy érdemeik miatt társaik közt kiemelkedvén, az. emberek különös elismerésére, méltatására, nagyrabecsülésére és hálájára jogosan gényt tarthatnak.

Az állatvilág ily kitűnő egyedei nem maradtak már ré- igebben sem a kellő méltatás nélkül, mert a mesék, a mondák, a szépmüvészetek, sőt még a történelem is méltatta és megörökítette azokat.

És mi, az újkornak gyermekei, mi hátrább akarnánk állam e tekintetben a régieknél, kik annyi természettudományi ismeretekkel sem bírtak, mint most egy végzett gymnasista ? De fájdalom! az ember a jótéteményeket hamar elfelejti. A gerendát a maga szemében nem látja, de a másikéban a szálkát hamar és igen jól látja — s innen jön azon méltatlanság, azon közöny is, melyet az ember a hasznos állatokkal szemben oly gyakran tanúsít.