A Győri Püspökség Körlevelei, 1965

Tartalomjegyzék

22 Ferenc /Felsőgalla/, Szalay József, dr. Szántó Antal, Szekendy József, dr. Szele József, Szeli Imre, Szíjártó László, Szuchen- trunk József, Takács János, Tama Imre, Táncsics Jenő, Telekesi József, Telekesi Kálmán, Temesi Antal, Temesi Miklós, Timaffy László, Tóth József, Tóth László, Tősér Imre, Tuba Elemér, Tur- ner Kálmán, Varga Imre /Mezőőrs/, Varga József, Varga Lőrinc, Vas Lajos, Vághy István, Vértes Lajos, Visi Péter, Vitéz István, Zala József, Zsebedits Aladár. • Az Egyházi Törvénykönyv 126. can. előírja, hogy minden felszentelt pap legalább három évenként köteles lelkigya­korlaton résztvenni. Felhívom Tdő Papjaimat, hogy akik e téren hátralékban vannak, mulasztásukat a nyári lelkigyakorlatok al­kalmával pótolják. Ellenkező esetben kénytelen leszek a mulasz­tók nevét az őszi körlevélben ryilvánosságra hozni. 1196/1965. sz. - SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK NAGY GÉZA hegykői plébánost a nagycenki kerület esperesévé neveztem ki. KOPPÁNY MIKLÓS börcsi lelkésznek, szabályszerű meghirdetés után a mocsai, PÁP^I GYÖRGY tatai segédlelkésznek pedig a szőnyi plébániát adományoztam. ÁDER JÁNOS b ánhidai segéd lelkészt várgesztesi, KOZARI LAJOS nagycenki segédlelkészt dadi h. plébánossá neveztem ki. LÁZÁR DEZSŐ mocsai segédlelkászt Naszályra, dr. NÉMETH PÁL szentszéki bírót Börcsre neveztem ki lelkésznek. SZABÓ KORNÉL győr-szigeti segédlelkészt Bájahi- dára, GŐCZE JÓZSEF dadi h. plébánost Győr-Szigetbe, HARMATH LA­JOS mosoni segédlelkászt Nagycenkre, TAROSAI LŐRINC csornai se- gédlelkészt Tata Il-re, MÁTÉFFY ATTILA banai kisegítő segádlel- kászt Tatabánya VI. telepre helyeztem át ugyanezen minőségben. BÖCK JÁNOS vájrgesztesi h. plébánosnak hosszabli betegszabadságot engedélyeztem. 1197/1965. sz. - SUSPENSIO Dolenter significamus THOMAM DOMNANOVICH vicari­um cooperatorem in Tatabánya, propter delictum, de quo in can. 2368. §.l. in excommunicationem l.s. Sedi Apostolicae simplici­ter reservatam incurrisse. 1198/1965. sz. - TÖMJÉN BESZERZÉSÉRE LEHETŐSÉG Az Ecclesia Szövetkezet utján nagyobb mennyi­ségű valódi tömjént sikerült beszerezni az egyházmegye részére. Ára kg-ként 80 Ft. Irodámhoz küldött megrendeléseket -esetleg a szentelt olajat vivő személy által is- kielégítjük. + + +

Next

/
Oldalképek
Tartalom