A Győri Püspökség Körlevelei, 1949

Tartalomjegyzék

47 2933. sz. Szent­misék pontos kezdése hétköz­napokon 2934. sz. Ideiglenes határ- kiigazí­tások a pannon­halmi egyház­megyével 2935. sz. Pótlólag eszközölt felvételek a szemi­náriumba 2936. sz Wagner Mihály nagy­prépost apostoli protono­tárius Több oldalról érkezett hozzám panasz a hétköznapi szentmisék pontatlan kezdé­séről. Ennek a hanyagságnak a következ­ménye az, hogy a hivatalokba és munkára igyekvő hívek, valamint a gyermekek nem tudnak résztvenni a szentmisén és ezzel a hétköznapi szentmisék látogatóinak száma megcsappan. Ezzel nemcsak né­pünk vallásos szokásai és hagyományai fogyatkoznak, hanem híveink mérhetetle­nül sok lelki kincstől és ma annyira szük­séges lelki megerősödés kegyelmeitől is el­esnek. Felhívom ezért Tdő Papjaimat, hogy rendkívüli alkalmaktól eltekintve a hétköznapi szentmiséket reggel alkalmas időben pontosan kezdjék el. A kerületi es­peresek a hétköznapi szentmisék pontos megkezdését is őrizzék ellen. A pannonhalmi kormányzó apát úrral egyetértésben az Apostoli Szentszék út­ján eszközlendő végleges rendezésig ideig­lenesen a győri egyházmegye lelkipásztori gondozásába került Tömördpnszta lelkész­ség (Mocsa filiájaként) és Gugpuszta (Mezőőrs leány egyházaként), ugyanakkor a pannonhalmi egyházmegye vette át Kis- péc (a kajári plébánia) és Nagypervat- puszta (a bársonyosi plébánia) lelki gon­dozását. A szokásos évi konkurzus után a sze­mináriumba a következő ifjak nyertek pótlólag felvételt: 1. Teológiára- Balogh Zoltán, Szelényi István és Szilágyi Géza. 2. Az előkészítő teológiai iskola 11. (volt gimn. VT.) osztályára Berta József. \ • Dicsőségesen uralkodó Szentséges Atyánk Wagner Mihály nagyprépostot előterjesztésemre apostoli protonotáriussá volt kegyes kinevezni, ezzel kívánván ho­norálni azt a fáradhatatlan munkásságot, amit székeskáptalanom nagyprépostja magas kora mellett is minden rábízott egyházmegyei munkakörben kifejtett és ma is kifejt. Ad multos annos! Az Apostoli Szentszéktől azzal a felté­tellel kaptam meg a felhatalmazást az esti szentmisék engedélyezésére, hogy az azok körül szerzett tapasztalatokról az év "égén jelentést tegyek. Felhívom tehát mindazokat, akik délutáni vagy esti misé­zésre engedélyt nyertek, hogy legkésőbb novermber hó 15-ig küldjék el azok szerint a szempontok szerint összeállított jelenté­süket, melyeket folyó évi II. sz. körleve­lemben közöltem. Hangsúlyozom, hogy a jelentés külön számoljon be az eltörölt ün­nepeken tartott szentmisékről és szentál­dozásokról. Kovács Károly Tatabánya VI-os telepi kihelyezett lelkész folyó évi szeptember hó 21. és 22. napján sikeresen letette a plébánosi vizsgát. A Csehszlovákiához csatolt három plébániáról történt római gondoskodással Mimlich János dunacsuni plébános püspöki biztosi megbizatása megszűnt. Nevezett­nek ez alkalommal a püspöki tanácsosi cí­met adományoztam. Ugyancsak püspöki tanácsosi címet nyert el dr Szele József teol. tanár, nagyszemináriumi tanulmányi felügyelő. Illetékes kegyúri bemutatás alapján a tatai plébániát dr Németh Kálmán püspöki tanácsos, volt soproni Szent Imre Kollé­giumi igazgatónak adományoztam, a győr- káptalandombi lelkészi és vele összekötött karkápláni állásra pedig Schmall István soproni hitoktatót kineveztem. Önálló hitoktatói kinevezést és egyben segédlelkészi megbízást kapott a, soproni gimnáziumhoz, ill. a városplébániához Tóth Nándor óraadó hitoktató, a mosoni ált. iskolához, ill. a mosoni plébániához pedig Dömötör Lőrinc magyaróvári hit­oktató. Dr Németh Péter győri óraadó hitokta­tót megbíztam a bágyogi plébánia admi­nisztrálásával, HekU Jánost kineveztem ideiglenesen az egyházmegyéhez csatolt Tömördpusztára lelkésznek, Solecki József győrszemerei segédlelkészt pedig kihelye­2937. sz. Jelentés esti szent­misékről 2938. sz. Plébánosi vizsga 2939. sz. Szemé­lyiek • %

Next

/
Oldalképek
Tartalom