A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
4 sége egyre nő az írott leletek föltárásával, amelyek nagyban hozzájárulnak a régi korok nyelvi, irodalmi, történelmi, erkölcsi és vallási megismeréséhez. Nem kisebb jelentőségű a papiruszok fölfedezése és megfejtése, ami oly gyakori korunkban : ezekből alaposabban megismertük kivált a Krisztus-korabeli irodalmat, nyilvános és magánintézményeket. Tovább megyünk: a szentkönyvek régi kódexeit találták meg és adták ki; részletesebben és mélyebben áttanulmányozták a szentatyák szentírásmagyarázatát; végül számos példán egyre világosabbá válik a régiek beszéd-, elbeszélési és írásmódja. Mindez, amire bizonyára a Gondviselés külön akaratából jutott el korunk, bizonyos mértékben arra serkenti a Szentírás magyarázóit, használják csak ki az elért világosságot és eredményt arra, hogy alaposabban kifürkésszék, világosabban előtárják és érthetőbben kifejtsék az Isten szavát. Nagy örömmel vesz- szük tudomásul, hogy a szentírásmagyarázók követték és lelkiismeretesen követik is e fölhívást. Ez máris a Providentissimus Deus körlevél gyümölcse és hozzá még sem nem a legutolsó, sem nem a legkisebb. Elődünk, XIII. Leó, előre megmondta a szentírástudomány föllendülését, munkára szólította föl a katolikus szentírásmagyarázó- kat és bölcsen meghatározta a munka útját- módját. Mi a magunk részéről a jelen körlevéllel azt akarjuk elérni, hogy á vázolt munka ne csak folytatódjék, hanem tökéletesedjék és meghozza a maga gyümölcsét. Mindenekfölött mindenkinek a szeme elé akarjuk tárni, mi az, ami még elintézésre vár és milyen lelkülettel kell ma a katolikus szentírásmagyarázónak e nehéz és magasztos vállalkozáshoz fognia. Azonkívül új lendületet és ösztönzést akarunk adni a lelkipásztoroknak, akik szorgalmasan munkálják az Űr szőlejét. 1. Mai követelmények a szentírástudományban. A keleti nyelvek tanulása. Már az egyházatyák, és különösen Szent Ágoston, nyomatékosan ajánlották a katolikus szentírásmagyarázónak, aki a Szentírás megértésére és kifejtésére kíván vállalkozni, a régi nyelvek ismeretét és az eredeti szövegek föl- használását.22 Az akkori idők körülményei folytán azonban csak nagyon kevesen és azok is tökéletlenül ismerték a héber nyelvet. A középkorban, a skolasztikus hittudomány virágkorában, nyugaton még a görög nyelv ismerete is annyira fogyatékos volt, hogy a szent könyvek magyarázatánál a legkiválóbb tekintélyek egyedül a Vulgata nevű latin fordításra támaszkodtak. Napjainkban ellenben a régiségkutatók és az irodalom művelői körében ismeretes a görög nyelv, amely a renaissance óta bizonyos értelemben új életre ébredt, sőt a műveltek közt a héber és egyéb keleti nyelvek ismerete is elterjedt. Annyi segédeszköz áll rendelkezésre manapság e nyelvek elsajátítására, hogy az a szentírásmagyarázó, aki elutasítja magától e nyelveket s így elzárja maga előtt az utat az eredeti szövegekhez, nem kerülheti el a könnyelműséggel való megbélyegzést. Mert az is kötelessége a szentírásmagyarázónak, hogy különös gonddal és tisztelettel összegyűjtse a legkisebb részleteket, amelyek a Szentlélek sugalmazására a szentíró tollából eredtek, s így minél alaposabban megismerje annak gondolatait. Ezért kell napról-napra kifejtett szorgalommal haladnia a szentírási nyelvek és a többi keleti nyelv ismeretében és szentírásmagyarázat szolgálatában minden eszközt fölhasználnia, amit a nyelvtudománj^ bármilyen faja a keze ügyébe juttat. Erre törekedett már nagy buzgalommal Szent Jeromos, úgy, amint korának ismeretei megengedték neki. Ügyanerre törekedtek fáradhatatlanul és nem közepes sikerrel, nem kevesen a XVI. és XVII. század nagy szentírásmagya- rázói közül, noha akkoriban sokkal alacsonyabb fokon állt e nyelvek ismerete, mint ma. Éppen ebből az okból kifolyólag tehát igen helyén való dolog magát az eredeti szöveget tenni a magyarázat alapjául, mert az — minthogy a szent szerző maga írta — sokkal nagyobb tekintélyű és súlyú, mint bármilyen régi vagy mai fordítás, ha még olyan jól sikerült is. Könnyebben és nagyobb eredménnyel jutni el e pontra, ha magát a szöveget illetőleg a nyelvtudással a kellő tudományos kritikai ismeretek párosulnak. Szövegelbírálás. Hogy milyen jelentőséget kell tulajdonítani e szövegkritikának, arra világosan rámutatott már Szent Ágoston, mikor a szent könyveket tanulmányozó egyén számára adott utasítások közt első helyre teszi: gondja legyen arra, hogy jól átjavított szövegekhez jusson. «Azoknak a törekvése, akik meg akarják ismerni az isteni írásokat — mondja e kiváló egyháztanító —, elsősorban a kódexek javítására irányuljon, úgy annyira, hogy a ki nem javítottakat kevésbbé becsüljék, mint a kijavítottakat.»23 Jelenleg e «szövegkritika» néven ismert tudomány, amelyet dicséretesen és eredménnyel alkalmaznak profán szövegek kiadásánál, alkalmazást nyer, és pedig még jogosabban, mint azoknál, a szent könyveknél is, már csupán az Isten szavának kijáró tisztelet miatt is. Mert már természeténél fogva azzal az előnnyel jár, hogy általa a lehető legtökéletesebben helyreállítható a szent szöveg, megtisztítva azt a kézírók hibájából becsúszott fogyatékosságoktól, és lehetően megszabadítva a széljegyzetektől, kihagyásoktól, szócseréktől, ismétlésektől és minden másfajta tévedéstől, amelyek előfordulnak az olyan írásokban, melyeket századokon át származtatnak tovább. Alig szükséges külön említeni, hogy e kritika, amelyet néhány évtizede egyesek oly önkényesen és gyakorta használtak, hogy el lehetett mondani: amire törekedtek, az nem volt más, mint saját nézeteik és előítéleteik becsempészése a szent szövegbe, — ma már törvényeiben annyira kifejlődött és annyira biztos, hogy jelentős segítség ahhoz, hogy minél hamisítatlanabbul lehessen kiadni Isten szavát és bárminemű ilyenirányú visszaélést könnyűszerrel
