A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
XII. PIUS PAPA «DIVINO AFFLANTE» KEZDETŰ APOSTOLI KÖRLEVELE A SZENTIRÁSRA VONATKOZÓ TANULMÁNYOK IDŐSZERŰ ÁPOLÁSÁRÓL Tisztelendő Testvéreinknek, a pátriárkáknak, prímásoknak, érsekeknek, püspököknek és más főpásztoroknak, akik az Apostoli Szentszékkel békességben és egységben élnek, továbbá az egész papságnak és az összes katolikus híveknek: A Szentírásra vonatkozó tanulmányok időszerű ápolásáról. XII. PIUS PÁPA. Tisztelendő Testvérek,' Kedves Fiaink! Üdvözlet és apostoli áldás ! BEVEZETÉS. XIII. Leó pápa «Providentissimus Deus» körlevele 50 év előli jelent meg. Az évforduló megünneplése. A Szentlélek sugalmazására írták a szentírók azokat a könyveket, melyeket Isten az emberiség iránt érzett atyai szeretetében adott «a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy az Isten embere tökéletes s minden j ócselekedetre kész legyen».1 Nincs tehát semmi rendkívüli abban, hogy az Egyház, miként hamisítatlanul vette át az apostolok kezéből ezt az égi kincset — a hit és erkölcs tanításának ezt az értékes forrását és isteni szabályát — kiváló gonddal őrizte és minden hamis és ferde magyarázattal szemben védelmezte és a lelkek örök üdvösségét szolgáló tisztében nagy gonddal használta, mint azt a minden korból származó csaknem megszámlálhatatlan bizonyíték bőségesen igazolja. Mivel pedig az utóbbi időben szokatlan mértékben vált vita tárgyává a Szentírás isteni eredete és helyes értelmezése,, az Egyház egyre fokozódó elszántsággal és ügyszeretettel kelt ezek védelmére. Már a Trentói Szent Zsinat is ünnepélyesen úgy határozott, hogy e könyveket egészükben szenteknek és -kánoniaknak kell elfogadni, összes részeikkel együtt, úgy amint azokat a katolikus Egyházban olvasni szokták és a latin Vulgata néven ismert régi kiadásban fellelhetők.2 Korunkban a Vatikáni Zsinat, hogy a sugalmazásra vonatkozó hamis elméleteket megbélyegezze, kijelentette, hogy ezeket a könyveket szenteknek és kánoniaknak kell tartani, nem azért, mintha pusztán emberi szorgoskodásból jöttek volna létre s az Egyház csak utólag hagyta volna őket tekintélyével jóvá, nem is amiatt csupán, mert tévedés nélkül tartalmazzák a kinyilatkoztatást, hanem azért, mert a Szentlélek sugalmazására írták, Isten a szerzőjük és ilyen minőségben adták át az Egyháznak.3 Később, mivel egyes katolikus írók nem vették figyelembe a katolikus fölfogásnak ezt az ünnepélyes meghatározását, melynek értelmében ezek a könyvek «egészükben minden részükkel együtt» isteni tekintélynek örvendenek s ezzel együtt jár mentességük a tévedéstől, továbbá mert a Szentírás igazmondását egyedül a hit- és erkölcstani szempontokra merészelték korlátozni, minden egyebet pedig, akár a külső látható világ, akár a történelmi rend körébe vágott, «odavetett, mellékes mondásnak» minősítettek és azt állították, hogy az ilyenek semmiféle összefüggésben sem állanak a hittel: halhatatlan emlékű elődünk, XIII. Leó pápa, 1893 november 18-án kelt Providentissimus Deus kezdetű körlevelében teljes joggal elítélte ezeket a tévedéseket és egyben bölcs utasításokat meg irányelveket adott a szentkönyvek tanulmányozására. Most, hogy kedvező alkalom kínálkozik e körlevél közzététele ötvenedik évfordulójának megünneplésére, mivel a szentírási tanulmányok alaptörvényeit tartalmazó írásról van szó, nekünk — akik pápaságunk kezdete óta annyi gondot fordítunk a szent tanulmányokra4 — időszerűnek látszott, hogy megerősítsük és nyomatékosan ajánljuk, amit elődünk bölcsen elrendelt és aminek megszilárdításához és tökéletesítéséhez utódai hozzájárultak, s egyúttal körvonalazzuk, amit. a mostani idők megkövetelnek, hogy egyre jobban ösztönözzük erre a szükséges és dicséretes dologra az Egyház minden fiát, aki e tanulmányokkal foglalkozik. I. TÖRTÉNETI ADATOK. XIII. Leó ós utódai rendelkezései a szentírási tanulmányok előmozdítására. 1. XIII. Leó intézkedései. A Szentírás mentes a tévedéstől. XIII. Leó első és legfőbb gondja az volt, hogy a szent könyvek igazságára vonatkozó tanítást kifejtse és a támadásokkal szemben megvédelmezze. Súlyos kifejezésekkel leszögezte, hogy nincs szó tévedésről akkor, amikor a szentíró, a külső, létező dolgokról beszélve, Szent Tamás szerint5 «az érzékelés alá eső szemponttól engedi magát vezetni», mert «vagy átvitt értelemben szól,
