A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
Tisztelendő Testvérek! Krisztusban Kedves Híveim! A győri egyházmegye temetésre készül. A szív már rég megszűnt dobogni, Vilmos püspök ajkai évek óta elnémultak, csendesen pihen immár három és fél esztendeje a győri kármelita templom kriptájának ideiglenes sírjában. 1945 április 4-én volt az első temetése. Néhány pap és hívő néma csendben kísérte nyughelyére. Mintha rajta is beteljesedett volna a próféta szava: „Elvész az igaz, és nincsen senkisem, ki ezt szívére venné“ (íz. 56,1). Túl nagy volt akkor a fájdalom szerteszét, semhogy hősi áldozatát igazán átérezhettük volna. Az ő áldozata egy volt a sok közül. De mint a hajnal az éjen, a gyász sötét színein áttört a vértanúság pírja, az önfeláldozó szeretet melegsége. Vilmos püspök sírjánál lassan elapadtak a fájdalom könnyei: nem siratni jártunk hozzá, hanem vigasztalódni s az élet küzdelmeihez erőt meríteni. S amikor most felnyitjuk sírját s kegyeletes emlékezéssel átkísérjük az ősi székesegyházba, nem az elmúlás szomorúsága tölti el szívünket, hanem a felebaráti szeretet, az elvhűség és igazság, az angyali erény, az Isten kegyelmével kiteljesedett ember-eszmény hősi alakja előtt hódolunk. Ki ne emlékeznék sudár termetére, fejedelmi alakjára? Tisztafényű, meleg szeméből a jóság, a szeretet, az angyali ártatlanság sugárzott. Ez a szem sohasem kereste az emberben a hibát, a rosszat: csak az Isten képmását, a halhatatlan lelket tisztelte és szolgálta. Nem tévesztette meg soha a hatalom, a rang, a származás külső fénye: cselekedeteinek rugója mindig az igazság és a szeretet volt. Mindenkinek mindene akart lenni: a gyermekek mosolya nála derűs viszonzásra talált, az ifjúságnak atyai jóakarója, megértő segítője, a szegényeknek, betegeknek, öregeknek vigasztaló angyala. A füstölgő mécsest soha ki nem oltotta, a repedezett nádszálat el nem taposta. Ahol másoknak már rég elfogyott türelmük, ő ott is irgalmas szamaritánus akart lenni s mindig talált mentséget, hogy mással jót tehessen. A szelídség és jóság embere azonban acéllá keményedett, amikor elvekről, az emberi méltóságról, az Isten törvényeiről volt szó. A pünkösdi Lélek 1944-ben olyan szavakat adott ajkára, melyeknek súlya alatt megdermedt a zsúfolt székes- egyház. A hatalom akkori birtokosaihoz írt leveleit az igazság erejének és ennek rendíthetetlen személyi megvallásának csodálatos mélysége hatja át. A jó pásztor farkasokkal állt szemben: s ő keményen, férfiasán védte övéit, de nemcsak saját híveit, hanem minden igazságtalanul bántalmazott, üldözött embert, mert lelke mélyéig átérezte, hogv az apostolutód nemcsak híveiért állíttatott, hanem őrként is küldetett az örök törvények védelmére. S látva, hogy írása, hangja a pusztába kiál- tónak szava, megalázta magát s tövises apostoli úton személyesen járt hivatalról
