A Győri Püspökség Körlevelei, 1948

Tartalomjegyzék

12 / lan fillérek, jóllehet egy-filléres, vagy öt­filléres 1946—47-ben nem is volt forga­lomban. A beküldött összegnél mindig jelezni kell az összeg rendeltetését. Ezen a téren nagy fogyatékosság jk vannak. Különösen nagy a zűrzavar a szeminárium javára küldendő pénzek tekintetében. A ssemirá- rium részére évenként 5 gyűjtés van: 4 kán­torheti és egy rendkívüli. A kántorvasár­napi gyűjtéseket kizárólag kántorheti gyűjtés címén küldjük s ne szeminárium­nak, szeminarisz Likum s nem tudom hány­féle címen. A rendkívüli gyűjtés eredmé­nyét szemináriumi rendkívüli gyűjtés cí­men. Szeminarisztikumot a személyek s nem a plébániák fizetnek. Szeminariszti­kumot tehát ne küldjünk a plébánia, ha­nem a plébános vagy káplán nevén. Cancellaristicumot csak a templompénz­tárak fizetnek. A személyi cancellaristicu­mot b. e. elődöm még 1944-ben eltörölte. A Directorium vonatkozó előírása helyte­len. A templompénztárak minden évben az előző évi bruttó bevétel 4%-át tartoz­nak március 15-ig az egyházmegyei hiva­talhoz befizetni. A cancellaristicum he­lyes beküldését az esperesek a templom­számadások felülvizsgálatánál ellenőriz­zék. Külön kell szólnom a kultúradóról. Az I. számú kimutatásban nemcsak a bekül­dött összeget tüntettem fel, hanem az el­múlt évi hátralékot is. Nyomatékosan fel­hívok minden hátralékost, hogy tartozását mielőbb rendezze. A nm. Püspöki Kar ha­tározata értelmében a kultúradó befizetése alól senkinek felmentést nem adhatok. Egyébként is nagyfokú méltánytalanság volna, ha míg egyesek pontosan eleget tesznek kötelezettségüknek, mások fel­mentessenek vagy kibújjanak ez alól. A kultúradó elvileg is legjobban szorgalma­zandó, mert ez képezi az elkerülhetetlenné váló országos katolikus adó alapját és próbakövét. Már régen rá kellett volna ne­velni híveinket, ma pedig égető szükséges­ség minden katolikus lélekbe eleven erő­vel belevésni a tudatot, hogy az ő ügyük­ről, javukról, intézményükről van szó, és hogy a vagyonától megfosztott Egyházuk intézményeit csak az Ő hozzájárulásukból lehet fenntartani. Pénzügyekről lévén szó, még a követke­zőkre kell rámutatnom: 1946. évi V. számú körlevél 5. lapján 1764. szám alatt elren­deltem, hogy a templompénztárakban csak 200.— forint tartható, a többi az egyház- megyei hivatalhoz küldendő. Ennek a ren­delkezésnek célja az volt, hogy egyrészt egyházi pénzeink ne heverjenek szerte el­aprózva, gyümölcsözcs nélkül, másrészt, hegy az egyházmegyei hivatal forgótőké­vel rendelkezzék s mentesítse a papságot és híveket újabb megadóztatástól. A ren­delkezésnek kiadásától 1947. december 31-ig összesen 23-an tettek eleget. Mihelyt a pénzre szükségük volt, az egyházmegyei hivataltól megkapták. Ezzel szemben tény, hogy igen sok helyen lett volna mit be­küldeni s nem küldtek be egy fillért sem. A rendelkezés változatlanul érvényben van s megtartására mindenkit nyomaté­kosan felhívok. A jövőben az otthon tar­talékolt összeget nem engedem felhasz­nálni, az espereseket pedig felhívom, hogy hivatalvizsgálatuk alkalmával ezt is szi­gorúan ellenőrizzék. Általában itt az ideje, hogy pénzkezelés dolgában is visszatérjünk a békebeli fe­gyelemhez. Ehhez tartozik a takarékos gondosság, amellyel a legkisebb összegeket is kezeljük, — az okosság, amely elő tudja teremteni a szükséges fedezetet, és a pon­tosság, amellyel lelkiismeretesen megfele­lünk a Zs. H. előírásainak és az egyház- megyei hatóság rendelkezéseinek. Ehhez tartozik az is, hogy utólagos kiutalásokat csak egészen rendkívüli esetekben engedé­lyezek. A múltban, különösen az infláció idején ez késedelmet és veszteséget oko­zott volna, ma azonban ragaszkodnom kell a Zs. H. vonatkozó előírásaihoz. Az espe­resektől javaslatot kérek a templomszám­adásban elszámolható bor, ruhamosás és egyéb általános kiadásokra vonatkozólag. Mert e tekintetben is nagyon különbözők az igények. Az egyházmegyei kormányzat súlyos gondja: a székesegyház, az egyházmegyei hivatal s magának a püspökvárnak fenn­tartása. A forint bevezetésétől 1947. vé­géig a székesegyház rendkívüli kiadásai

Next

/
Oldalképek
Tartalom