A Győri Püspökség Körlevelei, 1948
Tartalomjegyzék
7 azoknak betű- és szószerinti értelme kitűnjék. Más bibliai könyveknél vagy helyeknél csak az újabb kor fedezett fel nehézségeket, miután az ókor behatóbb tárgyi megismerése új kérdéseket vetett fel, melyek a tények állásába mélyebb bepillantást nyújtanak. Ezért, akik a szentírás- tudomány állását hiányosan ismerik, helytelenül állítják, hogy napjaink katolikus magyarázójának nem marad hozzáfűzni valója ahhoz a teljesítményhez, amelyet a keresztény ókor elért. Ellenkezően : korunk sok olyant hozott felszínre, ami újabb megfigyelést és újabb felülbírálást igényel és a mai magyarázót elmélyedő tanulmányra ösztönzi. b) A szentíró egyéniségének figyelembevétele. De ha korunk újabb kérdéseket vet fel és új nehézségeket hoz, mégis, hála Istennek, a szent- írásmagyarázatnak új értékes segédeszközöket is nyújt. E téren különösen említésre méltó, hogy a katolikus hittudósok a Szentatyák és mindenekelőtt Szent Tamás nyomán a bibliai sugalmazás természetét és hatásait pontosabban és tökéletesebben vizsgálták és adták elő, mint az elmúlt évszázadokban. E közben abból a gondolatból indultak ki, hogy a szentíró a bibliai könyv létrehozásában a Szentléleknek szócsöve vagy eszköze ugyan, de lelkes és értelmes eszköze, és ebből joggal következtetik, hogy az isteni behatásra úgy használja fel erőit és képességeit, hogy könnyűszerrel fel lehet ismerni a munkássága által keletkezett írásból az emberi szerző sajátosságait és, mondhatjuk, jellemző jegyeit és vonásait.28 A szentírásmagyarázónak ezért minden szorgalmával meg kell állapítania, anélkül hogy az újabb kutatás nyújtotta tudást elhanyagolná, milyenek voltak a szentíró vagy bibliaíró sajátosságai és életkörülményei, milyen korban élt, milyen szóbeli és írásos forrásokat használt, milyen nyelvjárást alkalmazott. Ily módon tökéletesebben megismeri a bibliaírót és hogy mit akart elérni művével. Mindenki számára nyilvánvaló : a kifejtő magyarázat legfontosabb szabálya, hogy pontosan meg kell határozni, mit szándékozott az író mondani. Már Szent Athanáz int minket: «Figyeljük meg itt, amint ennek a Szentírás minden más helyén is történnie kell, milyen alkalomból beszél az apostol. Pontosan és lelkiismeretesen ügyeljünk arra, ki a szerző és mi végett írt, hogy félreértésből és tudatlanságból az igazi jelentéstől el ne távolodjunk».29 c) Az írói sajátosság figyelembevétele különösen történelmi vonatkozásban. Ámde a régi keleti szerzők szavaiban és írásaiban egyes kitételek irodalmi jelentése nem egészen olyan világos, mint a mai íróknál. Pusztán nyelvtani szabályokkal vagy nyelvészettel, vagy egyedül az összefüggésből nem lehet meghatározni azt, amit a régi keletiek szavakkal ki akartak fejezni. Ezért a magyarázónak mondhatni lélekben vissza kell térnie ezekhez a távoli évszázadokhoz, és a történelem, régiségtan, néprajz és más tudományok segítségével pontosan meg kell határoznia, hogy e régi kor írói milyen irodalmi formákat alkalmaztak és használtak. A régi keletiek ugyanis gondolataik kifejezésére sokszor nemcsak más szóalakzatokat és beszédformákat használtak, mint mi, hanem sokszor olyanokat alkalmaztak, melyek saját korukban és embereiknél szokásosak voltak. A magyarázó előzetesen nem tudja rögtön megállapítani, melyek ezek a beszédformák, hanem csak a régi keleti írók szorgalmas tanulmányozásának segítségével. Ez a tanulmányozás, melyet az utóbbi évtizedekben nagyobb szorgalommal és figyelemmel végeztek, mint annak előtte, világosabban megmutatta, milyen beszédmódot használtak a régi korban a költői jellemzésre, az élet szokásainak és szabályainak ábrázolására és történelmi tények meg események elbeszélésére. Ez a tanulmányozás egyúttal világosan kimutatta, hogy a zsidó nép a történetírásban a hozzánk eljutott híradások régiségét, valamint a tények visszaadásának hűségét tekintve a régi Kelet minden más népét jelentősen felülmúlja. Mindez oly előny, melynek alapja bizonyára az isteni sugalmazás égi ajándékában és a bibliai történet előadásának igazán vallásos célkitűzésében rejlik. Akinek azonban helyes fogalma van a Szentírás sugalmazásáról, az nem fog csodálkozni amiatt, hogy a szentíróknál, mint más régi szerzőnél is megtörténik, mégis fordulnak elő bizonyos ábrázolás és előadásformák, bizonyos sajátosságok, melyek kiváltkép a sémi nyelvekben lelhetők fel, állítások, melyeket megközelítőknek nevezhetnénk, túlzón jelképes beszédek, sőt néha látszólag ellenmondó kifejezések, melyek arra szolgálnak, hogy az előadott tények erősebben vésődjenek emlékezetbe. Hiszen a szentkönyvekből egy sem hiányzik ama beszédmódok közül, amelyeket régen az emberi nyelv, főleg Keleten, a gondolatok kifejezésére használni szokott, de csak úgy, hogy a használt beszédmód semmikép sem mond ellen Isten szentségének és igazságosságának. Már a mindig éleselméjű Szent Tamás is mondja : «A Szentírás az istenit olyan alakban állítja elénk, amint azt az emberek tenni szokták».30 Amint ugyanis Isten lényegi Igéje mindenben hasonlóvá lett az emberekhez», a bűnt kivéve,31 ugyanúgy Isten kijelentései, emberileg kifejezve mindenben hasonlókká lettek az emberi nyelvhez, a tévedést kivéve. Az isteni Gondviselésnek ezt a «leereszkedését» már Aranyszájú szent János magasztalta, és jelenlétét a szentkönyvekben ismételten kimutatta.32 Ezért a katolikus szentírásmagyarázónak a Szentírás kifejtésénél és tévedésnélküliségének kimutatásánál — okos mértékben — használnia kell ezt a segédeszközt is, hogy a szentírástudo- mány mai követelményeinek megfeleljen. Ki kell tehát derítenie, mit jelent a szentíró-használta beszéd és irodalmi mód a helyes és találó magyarázat számára, és meggyőződve kell lennie, hogy munkájának ezt a részét a katolikus Szentírás- magyarázat nagy hátránya nélkül el nem hanyagolhatja. Gyakran ugyanis —, hogy csak ezt az egyet említsük —, ha egyes emberek újra meg
