A Győri Püspökség Körlevelei, 1946

Tartalomjegyzék

44 2310. sz. Egyház- községi adó kive­tési alapja a házadó is. 2311. sz. Minden­vasár- és ünnepnapi szent­misén rö­vid szent­beszéd 2312. sz. Szeminá rium gyűj­tési ered ményci. • Mivel a legújabb kormányliatósági rendelkezés értelmében a házadó. sem­miféle pótadó kivetési alapjául nem szolgálhat, sokan úgy vélekedtek, hogy a jövőben ezen adóalap után egyház- községi adó sem vethető ki. Az érde­keltek figyelmét felhívom, hogy az egyházközségi adó nem pótadó, hanem egészen külön adó s így semmiféle akadálya nincsen annak, hogy a házadó, után is kivethető legyen. Elrendelem, hogy az egyházmegye minden plébániatemplomában — bele­értve a lelkipásztorkodással foglalkozó szerzetesrendek templomait is —r- vasár- és ünnepnapon minden szentmisével kapcsolatban rövid, legfeljebb 10 perces szentbeszéd tartassék. Ez a rendelkezés a vasár- és ünnepnapi hivatalos plébániai szentmise szentbeszédjére nem vonat­kozik. * Mielőtt részleteiben.is közzétenréma szemináriumi gyűjtés eredményét, már most köszönetét mondok a Tdő Test­véreknek s buzgó híveimnek a pap­nevelőintézetnek nyújtott hathatós se­gítségért. E nélkül lehetetlen lett volna a szeminárium fenntartását és a pap­nevelés zavartalanságát biztosítani. Egyes plébániák, miként a később közzé­teendő statisztikából kitűnik, szinte ere­jükön felül adakoztak, mások, sajnos, a várt eredményen nagyon is alul ma­radtak. Több plébánia még egyáltalán nem küldött jelentést a gyűjtés ered­ményéről. Hogy a kép teljes legyen, kérem az elmaradt jelentések sürgős pótlását. Ahonnan a befuvarozás még nem történt meg, két hét alatt erre is sor kerül. A Győri Mária Kalendáriuma meg­jelent s az egyházmegyei nyomda útján inár szétküldetett. Újabb 10 000 példány most van nyomás alatt. Kérem az Oltár- testvéreket, hogy a naptárt az egyház­megye érdekében felkarolni s híveink között terjeszteni szíveskedjenek. Az újabb rendeléseket kérem egyenesen az egyházmegyei nyomdával közölni. A vall. és jközokt. miniszter 5400/ 1946. VKM. sz. rendelete a nem állami tanszemélyzet tagjai illetményeinek utal­ványozása tárgyában (Magyar Közlöny f. évi szeptember 28-i, 221. száma) a következőket-rendeli el a 2500/1946 M. E sz. rendelet 41. § ában foglalt felhatalmazás alapján — a pénzügy- miniszterrel egyetértve —- : 2. § A községi,' érdekeltségi és vallásfele­kezeti iskolai alkalmazottak illetményeit az 1946. évi augusztus f. napja után ugyanolyan módon kell kifizetni, mini az állami tanszemélyzetét ,E tekintetben iskolai alkalmazott alatt a Nem Állami Tanszemélyzet Országos Nyugdíjintézete kötelékébe tartozó alkalmazottakat keli érteni. 3. §. % 1. A közégi, érdekeltségi és vallás­felekezeti iskolafenntartó minden hónap 10. napjáig a 107.644. sz. postatakarék­pénztári csekkszámlára hozzájárulás köteles fizetni A hozzájárulás mértéke a szerint változik, hogy az 1944. év január hó 1. napján az iskolafenntartc a tanszemélyzet illető -tagjai után a fi zetés fkezdő—fizetés) hány százaléká viselte. 2. Ha a helyi javadalom az 1944 év január hó 1. napja után megváltó­2313. sz. Győri Mária Kalendá­riuma 1862. isk. sz. Nem ál­lami tan- személy­zet helyi javadalma, 1 ■ 1 i > 1 ) t i t

Next

/
Oldalképek
Tartalom