A Győri Püspökség Körlevelei, 1946
Tartalomjegyzék
3 f • 1 • f * * I ‘ ** 1312. isk. sz. Beiratási dijak. 1309. isk. sz. Természetbeni lakás után levonandó lakáspénz. sági viszonyok figyelembevételével a helyi szükségleteknek megfelelően a tanfelügyelő legfeljebb 50 munkanappal megrövidítheti. 2. § Az egyházi hatóság alatt álló népiskolákban a szorgalmi idő megrövidítése «tekintetében [(1. §. (2)] az iskola fönntartó egyházi hatóság határoz. 3. §. A szorgalmi idő megrövidítésére irányuló javaslatot az iskola helyi hatóságának október 15 ig lehet előterjeszteni. 4. § A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba; rendelkezései az 1940. XX. t c. 7. § a helyébe lépnek. Budapest, 1946. évi szeptember hó 6-án. Nagy Ferenc s. k. miniszterelnök. Az általános iskolában, illetve a népiskolában a beiratási díj a 4500/1946. VKM. számú rendelet értelmében az 1946/47 iskolai évtől kezdődően két forint. Ezt a rendelkezést a folyó iskolai évre már felvett tanulókra is alkalmazni kell. Tudomás és miheztartás végett teljes egészében közlöm a magyar köztársaság kormányának a természetbeni lakásban részesülő közszolgálati alkalmazottak illetményéből lakáspénz címén levonandó térítési összeg újabb meg állapítása tárgyában kiadott 10.100/M. E sz. rendeletét. .A minisztérium az 1946. évi XVI. t. c. 1. §-ában foglalt fölhatalmazás alapján a következőket rendeli: 1. §. (1) Azoknak a közszolgálati alkalmazottaknak az illetményéből, akik természetbeni lakásban részesülnek, lakáspénz címén az I. lakáspénzosztályba tartozó állomáshelyen 25%-ot, a II. lakáspénzosztályba tartozó állomáshelyen 20% ot, a III. lakáspénzosztályba tartozó állomáshelyen 15% ot kell levonni. (2) A 8900/1946 M. E. sz. rendelet 3. §-ának (2) bekezdésében foglalt ellentétes rendelkezés a jelen rendelet hatályba lépésének napjával hatályát veszti 2. § Jelen rendelet az 1946. évi augusztus hó 1. napján lép hatályba, végrehajtására az illetékes miniszter (a Legfőbb Állami Számvevő- szék Elnöke) gondoskodik. Budapest, 1946. évi szeptember hó 4 én. A miniszterelnök helyett: dr. Bojta Béla s. k. államtitkár.“ Tudomás végett közlöm az őszi bérmaút sorrendjét: Szept. 7.: Gönyii „ 8 : Komárom, Szőny. „ 9.: Bana, Bábolna. „ 10.: Nagyigmánd. Mocsa. „ 11.: Ács. „ 13.: Kocs, Szend. „ 14: Bököd, Dad. „ 15.: Kisbér, Ászár, Csép. „ 16 : Császár, Vérteskethely. „ 17.: Alsógalla. „ 18.: Tata I,, Tata II. „ 19.: Bánhida, Vértesszőllős. „ 21.: Telsőgalla, d u Vértestolna. „ 22.: Tatabánya. „ 23.: Kecskéd, Környe, Várgesztes, Vértessomló. . 24.: Szomód, Dunaszentmik lós.Dunaalmás, Agostyán. „ 25.: Bőnyrétalap. „ 29 : Győr. Október 6.: Sopron. i 1161. sz. Bérmaút.