A Győri Püspökség Körlevelei, 1940
Tartalomjegyzék
6 „A Mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki újraszült téged a vízből és a Szentlélekből.. Ugyanezeket a gondolatokat találjuk meg a szentatyáknál is. Aranyszájú Szent János így ír az újonnan megkeresztelteknek: „A keresztség a mi természetünket újjáönti. Akeresztkút az olvasztó kemence, amelybe belépünk. A Szentlélek kegyelme a tűz, amely minket átjár. És azután, mint egészen új emberek jövünk elő, oly isteni fényességgel övezve, hogy a nap fényét is túlragyogjuk. Az Úr lerontotta a régi embert és újat formált, amely a réginél sokkal tündöklőbb“ (Ad neophytos I. 4.). A keresztség beültette lelkűnkbe az istenfiúságot. A bérmálás által pedig a Szentlélek úgy megerősíti azt, hogy az élet legkeményebb küzdelmei és csábításai se tudják onnét kiirtani, sőt az egyre jobban ösztönzi, viszi az embert Isten gyermekéhez méltó, hitből fakadó jócselekedetek véghezvitelére. Ha pedig ez az élet az ember eléggé nem sajnálható gyengesége és elvakultsága következtében a halálos bűnnel kialudt volna, {a bűnbánat szentsége újra visszaadja. Ott Krisztus vére önti el a lelket s ez a vér a feloldozás pillanatában megtisztítja azt, lemossa bűneit, megújítja erőit és visszaadja szépségét. Ha pedig nem aludt ki bennünk a krisztusi élet, hanem csak szeplőt kapott a bocsánatos vétek által, vagy nagy veszedelemben forgott a kísértések tűzében, ez a krisztusi vér lemossa a szeplőket, meggyógyítja a sebeket s úgy megerősíti a támadásokkal szemben, hogy azok fölött mindenkor diadalt arathatunk. Az ordinációban megduzzadt bennünk egyéb más adomány mellett a kegyelmi élet s arra segít, hogy a lehető legtökéletesebb utánzói lehessünk Krisztusnak, akinek helyettesei vagyunk. Az utolsókenet kegyelme pedig mindentől megtisztítja, megszenteli lelkünket, hogy az nyugodtan jelenhessék meg az örök bíró előtt, hogy hallja a boldogító Ítéletet: Jöjj hű és igaz szolgám, menj be Urad örömébe. De valamennyi szentséget felülmúlja az Oltáriszentség, amely magát a kegyelmek forrását, Krisztust adja nekünk. Krisztus Urunk azt Ígérte, hogy aki e kenyérből eszik, az örökké fog élni és halált nem lát mindörökké ; aki ellenben nem eszi az Emberfia testét és nem issza az ő vérét, abban nem leszen élet. Ne szűnjünk meg, Tisztelendő Testvérek, a szentségeknek e kegyelmet fakasztó, erősítő hatásaira gondolni és azokhoz a legnagyobb örömmel, buzgósággal járulni. De ne feledkezzünk meg Szent Pál szavairól sem : „Én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki nem vagyok méltó apostolnak neveztetni, mert üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és az ő kegyelme nem volt bennem eredménytelen, sőt valamennyiünknél többet munkálkodtam, nem ugyan én, hanem Isten kegyelme énvelem” (Kor. 1. 15, 9—10.). Vagyis a kegyelem megőrzése és növelése érdekében nekünk is meg kell tennünk a magunkét. A kegyelem növelését pedig munkálhatjuk a jócselekedetek által, amelyeket a kegyelem állapotában az isteni szeretet indítására viszünk véghez. „Bármilyen érdemszerző cselekedettel, — tanítja Szent Tamás — erősödik bennünk a kegyelem.” A kegyelem álla potában véghezvitt jótettek ugyanis nemcsak istengyermekségünk gyümölcsei és megnyilvánulásai, hanem, mint a trienti zsinat mondja, egyúttal a megigazulást is növelik bennünk, amely kedvessé tesz minket az Isten előtt. (Conc. Trid. Sess. VI. can. 32.). Tehát amilyen mértékben szaporodnak jócselekedeteink, olyan mértékben növekszik a kegyelem is, azzal
