A Győri Püspökség Körlevelei, 1940

Tartalomjegyzék

50 1040. isk. sz. 1940. Iskolai ügyekben illeté­kesség. Ságnak jelentse, amely ennek alapján a tanuló gondviselője ellen eljár. Mindazon iskolákban tehát — a nem mindennapi továbbképző iskolákat is bele­értve, — amelyekben a tanköteles leven­ték templombakísérését és a templomba- járás ellenőrzését az iskola kívánja vé­gezni, továbbra is az iskola hatáskörében kell meghagyni. Fentiekről az összes leventeparancsno­kok kioktatandók!“ Ismételten előfordult, hogy plébáno­ * sok, iskolaigazgatók és tanítók olyan ügyekben is a kir. tanfelügyelőséghez, vagy a minisztériumhoz fordultak intéz­kedésért, amelyekben az egyházi hatóság illetékes. Örömmel tapasztaltam, hogy a kir. tanfelügyelőségek mindig szívesen szolgáltak papjaimnak és tanítóimnak ta­náccsal és tájékoztatásokkal, beadványai­kat pedig illetékes intézkedés végett rend­szerint áttették hatóságomhoz. Felesleges íratváltásokból származó munkatöbblet és ennek következtében előállható elintézési késedelmek megelőzése végett azonban mégis felhívom az iskolaszéki elnököket, hogy olyan ügyekben, melyek valamely rendelkezést tesznek szükségessé róm. kát. jellegű iskoláinkban, az egyházi hatóság­hoz forduljanak. Legyenek figyelemmel arra és figyelmeztessék a tanítókat is, hogy az egyházi hatóság alá tartozó is­kolákban a kir. tanfelügyelőség közvetle­nül is és a körzeti iskolafelügyelők által is az állami felügyeletet és ellenőrzést teljesíti, de rendelkezési és intézkedési jogot nem gyakorol. Ez a Katolikus Tan­ügyi Közlöny 1939. évi 16-ik számában megjelent 4247. számú rendeletben bő­vebben is ki van fejtve. A minisztériumokhoz címzett iratokat mindenféle egyházi és iskolai ügyben az egyházmegyei hivatal útján kell fel­terjeszteni. Szükségesnek tartom a figyelmeztetést még arra is, hogy az igazgatótanító ha­tásköre szigorúan az iskola belső és külső rendjére szorítkozik és a Rendszabályok 11. részének 40. §-ában részletezve van. Ezen túlmenően az igazgatótanító nem intézkedhetik. Nevezetesen az iskolát ki­felé nem ő képviseli, iskolaügyekben egyházi és világi hatóságokhoz iratokat közvetlenül nem intézhet. Az igazgató­tanító erre vonatkozólag csak előterjesz­téseket tehet az iskolaszéki elnöknek. De az iskola ügyeit és érdekeit képviselni és hatóságokhoz ebből kifolyólag iratokat intézni a Rendszabályok 1. részének 60. §-a értelmében az iskolaszéki elnök joga és kötelessége. Közöljék ezt az iskolaszéki elnökök az igazgatókkal és tanítókkal. Tudomás és miheztartás végett közzé­teszem, hogy a nm. vallás- és közoktatás- ügyi miniszter úr 170.055/1940. V. számú rendelete szerint a kötött élelmiszergazdál­kodás bevezetésével kapcsolatban egyes városok, illetőleg községek élelmezési központjai részére igénybevett elemi és polgári iskolai tantermeket, valamint egyes felszerelési és berendezési tárgyakat — az iskolai munka sérelme nélkül — továbbra is rendelkezésre kell bocsátani, ha más megfelelő helyiségek hiányában a köz­élelmezés zavartalan menete másképen nem biztosítható. Tudomásvétel és megfelelő eljárás vé­gett közlöm a m. kir. pénzügyminiszter úr 89.993/1940. I. b. fő. sz. iratát: „A politikai községek által az 1868: XXXVIII. t.-c. 25. §-a értelmében fenn-1 tartandó felekezeti iskolák fenntartásával járó, a községeket terhelő szükségletekrei ugyanazok állanak, amiket az 1940. évi, április 11-én kelt 70.361/1940. I. b. számú átiratomban a községi iskolákkal 1277. isk. sz. 1940. Elemi és polgári iskolai tantermek köz­élelmezési célokra való igénybe­vétele. 1297. isk. sz. 1940. A közsé­gek által ienntartott felekezeti iskolák szükség­étéinek a községi cöltségve- tésekben való biz­tosítása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom