A Győri Püspökség Körlevelei, 1939
Tartalomjegyzék
22 I. Az az igazság, hogy az anyaszent- egyház Krisztus titokzatos teste, a Szentírásnak egyik alapvető tanítása, amelynek mélységeibe behatolni és belőle üdvös tanulságokat meríteni minden hívőnek boldogító kötelessége. Szent Pál apostolnak első, szinte sarkalatos tétele, hogy Krisztus az ö egyházának feje és viszont az egyház az ő teste. Istenről azt mondja Szent Pál, hogy Krisztusnak „mindent a lába alá vetett, s megtette Öt mindenek fölött az egyháznak fejévé, amely neki teste. . (Ef. 1, 22—23.). „Ti pedig — írja korin- tusi híveinek — Krisztus teste vagytok, és egyenkint tagjai“ (Kor. I. 12, 27.). Ez a mélységes tanítás azt jelenti, hogy az egyházat egészen Krisztus élteti s annak tagjait a legteljesebbé letközös- ségben tartja együtt, úgyhogy, ha Krisztus megszűnnék, ami lehetetlen, megszűnnék az egyház is, mely az ő teste, és abban a pillanatban a tagok életközössége is semmivé válnék. Olyanformán van ez az éltető közösség Krisztus és az egyház között, mint amilyen közösségben van a családfő a család tagjaival. A családtagok a családfőtől függnek úgy, hogy bizonyos értelemben egy testet alkotnak vele s a szülő elmondhatja gyermekéről: én adtam neki életet, az én életem folytatódik benne s az én vérem kering ereiben. Ilyenféle kapcsolat van Krisztus és a benne, általa új életre született, megkeresztelt hívek között is, azzal a különbséggel, hogy a gyermekek, ha már megszülettek, a szülök nélkül is életben maradhatnak, a kereszt- ségben született istengyermekek azonban egy pillanatig sem maradhatnak meg a természetfeletti életben a Krisztussal való élet- közösség nélkül, amely Krisztus titokzatos testében, az egyházban valósul meg. Hogy Krisztus, mint fej mennyire éltetője az egyháznak, azt félre nem érthető világossággal éppen ő maga jelentette ki élete legünnepélyesebb órájában, az utolsó vacsorán. Ott azt mondotta tanítványainak: „ Maradjatok énbennem és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlötőn: úgy ti sem, ha énbennem nem maradtok. Én vagyok a szólótő, ti vagytok a szölővesszők. Aki énben nem marad és én őbenne, az bő termést hoz; mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki énbennem nem marad, kivetik azt, mint a szölövesszöt, és elszárad; és összeszedik és tűzre vetik, és elég“ (Ján. 15, 4 — 6.). Vagyis, amint a szőlővesszők a tőkéből kapják az éltető nedvet, amely bennük virággá és gyümölccsé alakul át, úgy az egyház tagjai is Krisztusból, mint főből kapják azokat az éltető kegyelmeket, amelyek bennük kivirágozva az örök üdvösség gyümölcseit termik. S amint a vesszők elszáradnak, ha elszakadnak a tőkétől, úgy az egyház tagjai is elpusztulnak, ha elszakadnak Krisztustól, mint természet- feletti életet adó főtől. Ebből a boldogító igazságból következik, hogy mivel Krisztus a fej, mi pedig, mint egyházának tagjai, az ő teste vagyunk, egész valónkkal meg kell előtte hódolnunk. Az emberi testben az összes tagok engedelmes szolgái a főnek, mindenben annak irányítása alatt állanak és rendeltetésüknek megfelelő szerepet töltenek be; ha azonban fellázadnának az irányító fej ellen, a romlás útjára lépnének. Természetfeletti életünkben is csak akkor járunk az egyedül helyes és boldogító élet útján, ha egész valónkkal meghajolunk legfőbb Urunk és parancsolónk, Krisztus előtt. Rendeljük tehát alá akaratának lelkünket s annak minden képességét; szívünket s annak minden érzelmét; testünket s annak minden érzékszervét, hogy méltó és bol
