A Győri Püspökség Körlevelei, 1938
Tartalomjegyzék
5 Vérző nyomok. Oroszország és Mexikó. A propaganda fájdalmas eredményei már szemünk előtt állnak. Ahol a kommunizmus megerősödött és uralomra jutott — itt bensőséges atyai hajlandósággal Oroszország és Mexikó népeire gondolunk — ott nyilt bevallása szerint minden eszközzel a keresztény kultúra és vallás kiirtására törekedett, kiölvén az emberek — különösen az ifjúság — szívéből még annak emlékét is. Püspököket és papokat száműztek, kényszer- munkára ítéltek, lelőttek és embertelen módon megöltek. Egyszerű világiakat, mert védelmezték a vallást, gyanúba fogtak, zaklattak, üldöztek, börtönbe és vésztörvényszékek elé hurcoltak. Borzalmak Spanyolországban. Ott is — mint a Nekünk annyira kedves Spanyolországban, — ahol a kommunista csapásnak még nem volt ideje elméletének minden következményét éreztetni, a legszörnyűbb féktelenséggel garázdálkodott. Nem egyik-másik templom vagy kolostor pusztult el, hanem amennyiben lehetséges volt, minden templom és kolostor s a kereszténység minden emléke, bármily drága művészeti vagy tudományos emlék volt. A kommunista téboly nem állt meg ott, hogy püspököket, papok, szerzetesek és szerzetesnők ezreit gyilkolta le s különösen azokra vadászott, akik kiváló szeretettel foglalkoztak a munkásokkal és szegényekkel, hanem még nagyobb számmal szedte áldozatait a világiak soraiból, akik mindeddig naponkint seregestül mennek a halálba csak azért, mert jó keresztények, vagy legalább is ellenlábasai a kommunista istentelenségnek. S ezt az irtózatos pusztítást olyan gyűlölettel, barbársággal és féktelenséggel viszik véghez, amilyent a mi korunkban elképzelni sem tudtunk. Nem lehet gondolkodó magánember, vagy felelősségét átérző államférfiú, aki meg nem borzad arra a gondolatra: ami ma történik Spanyolországban, holnap megismétlődhetik más művelt népeknél. Természetes folyományai a rendszernek. Ne mondja senki, ezek a kegyetlenségek csak átmeneti tünemények s szokásos kísérő jelenségei a forradalmaknak, vagy a háborúval járó szórványos kilengései az elkeseredésnek. Nem. Természetes gyümölcsei a rendszernek, amely nem ismer erkölcsi féket. Lelki fékező erőre szükség van az egyénben és a társadalomban. Még a barbár népeknél is megvolt a fék a természet törvényében, amelyet az Isten vésett minden ember leikébe. S amikor a természet törvényét híven megtartották, egyes régi népek a nagyságnak olyan fokára emelkedtek, amely még ma is a kelleténél jobban megigéz egyes fölületesebb történetbúvárokat. De ha az emberek szívéből az isteneszmét tudatosan kilopják, akkor azoknak szenvedélyei féktelenül kirobbannak a legsötétebb barbárságba. S ezt látjuk napjainkban. Az emberiség történetében először vagyunk tanúi az ember hidegen mérlegelt és gondosan előkészített harcának minden ellen, «amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak mondunk».1 A kommunizmus benső lényegéből kifolyólag vallásellenes s a vallás neki csak ópium, mert a vallás túl- világi életről beszél s elvonja a proletárt a szovjet földi paradicsomának keresésétől. Erkölcs helyett terror. A természettörvény lábbal tiprása és a törvény Alkotójának megvetése mindig megbosszúlja magát. A kommunizmus nem tudta és nem is tudja megvalósítani a célját, még a gazdasági téren sem. Oroszországban ugyan fölrázhatta a tömegeket évszázados álomból és mozgósíthatott heverő értékeket; lelkiismeretlen eszközökkel bizonyos anyagi sikert is érhetett. De hiteles és legújabb tanúbizonyságok alapján állítjuk, anyagi téren sem tudta megvalósítani, amit ígért, pedig emberek millióit juttatta szolgaságra a terror. Gazdasági téren is szükség van bizonyos erkölcsre, bizonyos felelősségérzésre, ami pedig teljesen hiányzik tisztán materialista rendszerben, amilyen a kommunizmus. Ennek pótlására nem alkalmazhattak mást, mint az intézményes terrort. Látjuk a munkáját most Oroszországban, ahol a régi összeesküvők és baj társak fölfalják egymást. Terrorral nem lehet az erkölcsöket megjavítani, annál inkább a társadalmi szerkezetet gyökeresen szétrobbantani. Atyai szó az elnyomott orosz néphez. Távol áll tőlünk, hogy fenti megállapítósaink- kal a szovjet köztársaságok népeit általánosságban kárhoztassuk. Ellenkezőleg a legfájóbb atyai 1 II. Tesszan. 2, 4.
