A Győri Püspökség Körlevelei, 1937

Tartalomjegyzék

44 melyet szent önérzettel vallunk mindany- nyian, amikor a szószékre lépünk: „In me loquitur Christus“ (II. Cor. 13, 3). Krisztusi megbízatásunk az igehirdetésre különös feladatok elé állít bennünket az eucharisztikus szentévben, amikor — amint már III. számú körlevelemben je­leztem — az egyházmegye minden plébá­niáján, ahol öt éven belül nem volt nép- missió, nyolc napos missiót kell tartani, ahol pedig volt, ott triduummal kell elő­készülni az eucharisztikus nagy ünne­pekre. Mindez akkora munkát jelent, hogy elvégzéséhez kitűnő szerzetespapságunk közel sem lesz elegendő, éppen azért Tdő Testvéreimnek egymást kell támogatniok az eucharisztikus év lélekmegszentelő mun­kájában triduumok, lelkigyakorlatok és népmissiók vállalása által. Ennek a testvéri munkaközösségnek előkészítésére folyó évi augusztus 16—18. napjaira missiós-kurzusra hívtam össze egyházmegyém szeretett Papságát, és ami­kor hálát adok a Mindenhatónak a kur­zus nagy sikeréért, elismeréssel emléke­zem meg Tdő Testvéreimről, akik szám­szerűit 72-en vettek részt a rendkívül ta­nulságos előadássorozaton. Ez a nagy ér­deklődés tanúbizonysága annak a hivatás tudatnak és felelősségérzetnek, amely Tdő Testvéreim lelkében él az igehirdetés szent missiója iránt. Az Úr Lelke erősítsen meg mindnyájunkat ebben a lelkületben, az apostoli lelkesedéssel vállalt munka pedig teremje meg gyümölcseit a gondjainkra bízott hívek fokozottabb megszentelésé­ben. A kurzus előadói voltak: Braun István c. apát, esperes, mágocsi plébános, dr. Hauser Imre bátaszéki plébános, dr. Kosz- terszitz József pápai kamarás, Szent Imre- kollégiumi igazgató, dr. Közi-Horváth József az A. C. központi titkára, Élő Pál hittanár, Halmos László székesegyházi karnagy és Kokas Kálmán igazgatótanító. Mivel a triduum és a lelkigyakorlatok vezetése általában ismert dolog, azért a kurzus elsősorban a népmissiókkal fog­lalkozott, gazdag tapasztalaton alapuló gyakorlati előadásokban mutatván be a népmissió megszervezését, bevált külső­ségeit és gondolatmenetének belső felépí­tését, a beszédtémákat, a missiós gyónta­tás különleges sajátosságait különösen a VI. parancsot illetőleg, a liturgikus moz­galom eddigi eredményeinek néhány ügyes alkalmazását, az egyházi énekek szerepét a missiókban és a beszédtechnika legfon­tosabb tudnivalóit. A kurzus résztvevői egyhangú lelkese­déssel kimondották, hogy nemcsak a szent­évben, hanem máskor is mindig egymás segítségére akarnak lenni az igehirdetés szent missiójában, azért megalakítani óhajt­ják a győregyházmegyei papok missiós- egyesületét, egyben felkértek arra, hogy dolgoztassam ki az egyesület alapszabá­lyait és nevezzem ki az első tisztikart. Örömmel jelentem ki, hogy a magam részéről készséggel járulok hozzá a győr­egyházmegyei papok missiós-egyesüle- tének megalakításához, az alapszabályt máris kidolgoztattam és alább jóváhagyá­sommal ellátva közlöm. A tisztikar tagjaivá a következőket ne­vezem ki: Pokorny Miklós elnök, Papp Kálmán társelnök, Élő Pál ügyvezető igazgató; a jóváhagyott alapszabály sze­rint tisztviselők még állásuknál fogva: Rauch Ferenc pénztáros és Kainer Gyula jegyző. Az egyházmegyei választmány tag­jaivá kinevezem az öt főesperesség terü­letéről a következőket: Bilovits Istvánt, Szeli Imrét, Nagy Gyulát, Steurer Jó­zsefet és Grábics Henriket. Az egyház- megyei választmány tagjai az alapszabály szerint a főespereshelyettesek, ugyancsak ők elnökei a főespereskerületi választ­mánynak, amelynek tagjai a kerület espe­resei és az egyházmegyei választmány

Next

/
Oldalképek
Tartalom