A Győri Püspökség Körlevelei, 1937
Tartalomjegyzék
2 tovább akar szeretni, dolgozni, imádkozni és szenvedni. Szeretni akar nemcsak a saját szívével, bármennyire ég is az a szeretettől. Szeretni akar sok-sok szívvel, sok sok lélekkel az idők végezetéig. Végtelen szeretete végtelen fokban és a végtelenségig akar kiáradni. Lelkek kellenek neki, akik egészen átadják neki magukat, akiknek elmondhatja: „Surge speciosa mea et veni. . . ostende mihi faciem tuam, sonet vox tua in auribus meis, vox enim tua dulcis, et facies tua decora. Aperi mihi . . ., quia caput meum plenum est rore et cincinni mei guttis noctium. Quam pulchra es, et quam decora caiissima, in deliciis! . . . Veni in hortum meum . . ., messui myrrham meam cum aromatibus meis: comedi favum cum meile meo, bibi vinum meum cum lacte meo, comedite amici et bibite et inebriamini carissimi" (Cantic. Cant. 2, 13—14.; 5, 2.; 7, 7.; 5, 1.). Lelkek kellenek neki, akikben megvalósíthatja azt a vágyát, hogy „játszadoztam Atyám földje kerekségén és gyönyörűséggel voltam az emberek fiai között" (Péld. 8, 31.). Lelkek kellenek neki, hogy azokkal tovább szerethesse a mennyei Atyát és dolgozhassák az emberek lelkének megmentésén És vájjon kiknek szólna ez a krisztusi szó, és kiknek a lelke után sóvárogna ez az emésztő vágy, ha nem a papok lelke után? Hiszen őket nevezte barátainak. „Már nem mondalak benneteket szolgáknak, hanem barátaimnak mondottalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek... Én választottalak titeket, s én rendeltelek, hogy elmenvén, gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon" (Ján. 15, 15—16). Kiket akarna egészen lefoglalni magának, ha nem azokat, akikről Szent Pál azt mondja: „Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit, és Isten titkainak sáfárait" (1. Kor. 4, 1.), akikre reábízta a kiengesztelés igéjét (II. Kor. 5, 19.), akik „Krisztus követségében járunk" (II. Kor. 5, 20.)? Kik kellenének neki mindenestől, ha nem azok, akikre reábízta evangéliumát, szentségeit, akikre reábízta a lelkeket, akiket közvetítőkul választott ki Isten és emberek között, akiknek a konszekráló hatalommal átadta még önmagát is, s akiknek méltóságát szemlélve így kiált fel Borromei Szent Károly: „Quid non posuit in manu mea Dominus, quando proprium Filium suum unigenitum, sibi coaeternum et coaequalem posuit? In manu mea posuit thesauros suos omnes, sacramenta et gratiam; posuit animas, quibus illi nihil est carius, quas sibi ipsi praetulit in amore, quas sanguine suo redemit: in manu mea posuit caelum, quod et aperire et claudere ceteris possim". I. Éppen azért, Tisztelendő Testvérek, föpásztori szívem egész melegével a lel- ketekre kötöm a zsolíáros szavait: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket" (Zsolt. 94, 8.), hanem engedjétek át neki magatokat egészen, örökre és visszavonhatatlanul. Adjátok oda neki a lelketeket, hogy abban örökös lakást vehessen magának, hogy ott lakozhassék az Atyával és a Szentlélekkel, hogy azt templomává, tabernákulumává avathassa. Engedjétek, hogy azt tetszése szerint formálhassa, alakíthassa. Bocsássátok rendelkezésére, hogy kegyelmeinek adományaival tetszése szerint felékesíthesse, hogy akár a fájdalom legsötétebb tengerébe is elmeríthesse mások lelkének megmentése érdekében, vagy eláraszthassa vigasztalásaival, örömeivel, s így benne megmutathassa a világnak, hogy mekkora annak a léleknek boldogsága és szépsége, amely egészen átadja magát neki. Adjátok át neki a hit erényében értelmeteket, hogy azzal az igehirdetésben belesugároztathassa a tudatlanság sötétségében vergődő világba Evan